2012. december 12., 09:162012. december 12., 09:16
Az erdővidéki palackozót működtető vállalat vezetősége azzal indokolja a tömeges elbocsátás szükségességét, hogy az üzemet nem tudják fenntartani, mert novemberben drasztikusan visszaesett a kereslet a bibarcfalvi borvíz iránt. A cég vezetői ugyanakkor azt ígérik, megpróbálják hatékonyan átszervezni a tevékenységet. A bibarcfalvi üzem 123 dolgozója a munkaszerződés értelmében nem jogosult végkielégítésre sem.
Mint Kelemen Tibortól megtudtuk, a vállalattól olyan képzett szakemberek kerülnek utcára, akik tíz-tizenöt éve az ágazatban dolgoznak. Az ügynökség munkatársai éppen ezért felvették a kapcsolatot több háromszéki és Brassó megyei ásványvíz-palackozó vállalattal, de ezek vezetői szintén a kereslet csökkenésére panaszkodtak, és azt válaszolták, hogy nincs lehetőségük újabb alkalmazásokra.
Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkavédelmi felügyelőség vezetője eközben arról beszélt, hogy a bibarcfalvi palackozó tevékenysége több cégen keresztül működik, már több ellen indult csődeljárás, s a United Europe szintén felszámolás alatt áll. Az alkalmazottak egyébként már hónapok óta panaszkodnak, hogy nem kapják meg a béreiket, sztrájkoltak és feljelentést is tettek a munkavédelmi felügyelőségnél. Ördög Lajos közölte, felszólították a felszámolóbiztost, hogy fizesse ki az elmaradt béreket, ám ennél többet nem tudnak tenni. Amennyiben viszont az alkalmazottak így sem kapják meg az elmaradt béreket, kénytelenek lesznek civil pert indítani” – tette hozzá Ördög Lajos.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.