
A keddtől a bankkölcsönnel rendelkező, kisjövedelmű ügyfelek által igényelhető hitelfelezés költségvetésre gyakorolt hatása jelentősen elmaradhat a pénzügyminisztérium által előrevetített adatoktól, a hitelesek többsége számára ugyanis a lehetőség nem hatékony – vélekedtek egyöntetűen a kabinet költségvetésért felelős bizottságának, valamint a Román Kereskedelmi Bank (BCR) illetékesei.
2014. június 30., 17:562014. június 30., 17:56
A román sajtó által folyamatosan kampányintézkedésként emlegetett hitelfelezésre vonatkozó, a kabinet által csütörtökön elfogadott sürgősségi kormányrendelet nyomán mától felére csökkenhet a törlesztőrészlete a bruttó 2200 lejnél alacsonyabb havi jövedelemmel rendelkező hiteleseknek.
A hitelfelezést azok vehetik igénybe, akiknek nincs három hónapnál nagyobb elmaradásuk a törlesztésben. Számukra a futamidő kétéves meghosszabbításából adódó kamatkülönbözetet adókedvezménnyel fedezi az állam.
A költségvetésért felelős bizottság elemzést készített az intézkedés várható következményeiről: mint kiderült, országos szinten mintegy 985 ezer, 2200 lejnél kevesebbet kereső magánszemély rendelkezik bankkölcsönnel, a felvett hitelek összértéke pedig 31,81 milliárd lej.
A bizottság példaként egy olyan magánszemélyt vett, akinek hat éven belül még 26651 lejt kell visszafizetnie a pénzintézetnek, 10,2 százalékos kamattal. Ez esetben a havi törlesztőrészlet 496 lej, a kifizetendő kamat összértéke pedig közel 9100 lej.
A hitelátütemezés nyomán – a törlesztőrészlet legfeljebb 35 százalékos csökkentésével, valamint a futamidő két éves meghosszabbításával – a törlesztőrészlet az első két évben 322 lej, míg a következő hat évben havi 449 lej lesz. Az ügyfél így összesen 13400 lejt fizet ki kamatként a banknak, a jövedelemadó-kedvezmény miatt ugyanakkor 1293 lejt takarít meg.
Noha a havi törlesztőrészlet valóban csökken, a kliensnek összességében jóval több pénzt kell lerónia a pénzintézetnek. A költségvetési bizottság meglátása szerint emiatt nehéz megjósolni, hogy hányan élnek majd a lehetőséggel, amely a banktól is függ, hiszen a hitelátütemezés opcionális jellegű – a bankok és ügyfeleik egyaránt mondhatják azt, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel.
Kevesen fognak élni a lehetőséggel
Az illetékesek számításai szerint abban az esetben, ha mindegyik érintett hiteles igényelné a hitelfelezést, és a pénzintézetek minden ügyfél kérését jóváhagynák, az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása 2016-ban és 2017-ben évente legfeljebb 771 millió lej lenne, és még ez sem érné el a pénzügyi tárca becsléseit. A bizottság tájékoztatása szerint sokkal inkább valószínű az a forgatókönyv, miszerint egyetlen bankkölcsönnel rendelkező ügyfél sem él a lehetőséggel.
Hasonlóan vélekedett Magda Săndulescu, a Román Kereskedelmi Bank retail részlegének vezérigazgatója, aki szerint a hitelfelezést túl későn vezették be, emiatt minimális pozitív következménye lesz az intézkedésnek. A szakértő szerint sokkal hatékonyabb lenne, ha a kormány kamatcsökkentésre kötelezte volna a bankokat bizonyos kategóriájú ügyfelek számára. „A kliensek tisztában vannak azzal, hogy a futamidő meghosszabbítása vagy a kamatfizetés kitolása pluszköltségekkel jár” – mutatott rá Magda Săndulescu egy szakmai konferencián.
Túl bonyolult a rendszer
A BCR igazgatója szerint a kabinetnek inkább Nagy-Britannia és Írország példáját kellene követnie, ahol az egy–két éve futamidejű hitelesek által fizetendő kamatot leírták bizonyos állami illetékekből. Hozzátette: a szigetországban bevezetett intézkedést széleskörű elemzés előzte meg. Magda Săndulescu szerint a hitelfelezés bevezetésével azért is késett el a kormány, mert a pénzintézetek többsége a pénzügy válság nyomán már végrehajtott különböző hitelátütemezéseket.
„A kabinet által bevezetett rendszer ráadásul túl bonyolult, hiszen a hitelfelezést igénylő ügyfélnek minden hónapban ki kell töltenie az adócsökkentéshez szükséges űrlapokat. A kormánynak szem előtt kellett volna tartania, hogy az egyszerű ügyintézést igénylő eljárások vezetnek gyors eredményekhez, mint ahogy például az Első otthon program esetében történt – az ügyfelek azonnal megértették, hogy hogyan működik a rendszer, a projekt pedig évek óta sikeres” – magyarázta Magda Săndulescu.
Mint a pénzügyminisztérium honlapján már korábban közzétett kormányhatározat-tervezetből kiderült, a kormány azzal számolt, hogy a hitelfelezés éves szinten 0,25 százalékpontos gazdasági növekedést eredményez. Eközben a költségvetési bevételek 2016-ban 975 millió lejjel, 2017-ben pedig 1,017 milliárd lejjel csökkennének.
Amint arról korábban beszámoltunk, a Ponta-kabinet a kétéves kedvezményes törlesztést biztosító konstrukció bevezetésekor azzal érvelt, hogy ezáltal több pénz marad a lakosságnál, ami a fogyasztás fellendüléséhez vezet majd, erre pedig nagy szüksége van a gazdaságnak.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!