
Annak ellenére, hogy a pályázók aránya magas, nem történt robbanásszerű kivándorlás a felsőfokú végzettséggel rendelkezők köréből idén január és április között – derül ki a Tjobs online álláskeresési platform által hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből.
2014. május 19., 15:372014. május 19., 15:37
Mint Csatlós Orsolya szóvivő elmondta, arra voltak kíváncsiak, hogy az első negyedévben mennyire volt jellemző a romániai munkaerőpiacra az úgynevezett brain drain, vagyis az értelmiségiek elvándorlása, ami egyébként a szakember szerint természetes folyamat, ami negatív és pozitív következményekkel egyaránt bír.
A vizsgált időszakban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők köréből a legtöbben orvosi és egészségügyi munkákért hagyták el az országot, összesen 7268 munkavállaló pályázott. Franciaország, Szaúd-Arábia, Anglia, Németország, Svájc, Belgium, Svédország, valamint Ausztria bizonyult a leginkább vonzónak, ezekben az országokban a bérek 5000–7000 körül mozognak.
Az IT-szektorban 1183-an munkavállaló pályázott németországi szoftverfejlesztésre, Nagy-Britanniában meghirdetett szoftvermérnöki pozícióra és német, illetve norvég PHP fejlesztő munkára. A szoftverfejlesztők számára havi 2000–2800 eurós fizetéseket kínálnak, szoftvermérnök és PHP-fejlesztők számára 2500 eurót.
A harmadik legkeresettebb szakterületet a mérnöki állások képezik. Franciaország, Anglia, Amerika és Irak területére pályáztak leginkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, összesen 773-an. Hajószerkezet-tervezők, gépészmérnökök és projektmenedzser mérnökök számára 3000–3500 eurót ajánlanak havonta, minőségi ellenőrök és mechanikai termelési mérnökök munkáját 2500–3000 euróval díjazzák.
A vegyi vagy petrolkémiai iparban meghirdetett pozíciókra eközben 137 munkavállaló pályázott. Legvonzóbb ebben a kategóriában a holland NDT-üzemeltetőellenőr pozíció, továbbá 107 pályázó választotta a brit tervezéstechnikus pozíciót 2500-3000 euró közötti fizetéssel.
A külföldre vágyók ugyanakkor továbbra is a vendéglátó-ipari, építőipari munkákat, azaz a szezoniális munkalehetőségeket részesítik előnyben. A legtöbben a megkötött szerződés lejárta után vissza is térnek Romániába.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!