
Negatív irányú költségvetés-módosítás várható, miután a büdzsébevételek a vártnál alacsonyabb szinten alakultak – jelentette ki szombaton Victor Ponta miniszterelnök. Elmondása szerint főként a profitadóból származott a vártnál kevesebb állami bevétel, továbbá gondot okoz, hogy sok magánvállalat csődeljárást kezdeményez, hogy ne kelljen adóznia.
2013. október 27., 16:452013. október 27., 16:45
Rosszul mentek azonban a dolgok a jövedéki adó, illetve az általános forgalmi adó (áfa/TVA) tekintetében is, mondta a kormányfő. Utalva a tanárok és egészségügyi dolgozók tiltakozó megmozdulásaira, leszögezte, gondjaik orvoslására az adócsalás visszaszorítása jelenthet megoldást. A miniszterelnök ugyanakkor bejelentette, hogy belső vizsgálatot rendel el az Országos Adóhatóságnál (ANAF), s ha nem sikerült rendezni a kialakult helyzetet, akkor majd meghozza a szükséges intézkedéseket. A költségvetés kiigazítására a kormány szerdai ülésén kerül sor. Amint arról beszámoltunk, szeptember végéig a vártnál 6 milliárd lejjel kevesebb folyt be az állami költségvetésbe.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!