Hirdetés

Napkollektor a váradi hulladéktelepen

A norvég kormány finanszírozására számít a nagyváradi szemétgazdálkodással megbízott Eco Bihor vállalat egy Romániában még újdonságnak számító projekt megvalósításához.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 07., 15:072013. augusztus 07., 15:07

A cég az OTP Consultinggal közösen megírt pályázata alapján lezárnák és napkollektorokkal fednék be a 3,8 hektáron elterülő egyes számú gyűjtőcellát. „Ennek eredményeként a kellemetlen szag vagy a felszálló por nem fogja többé zavarni a város lakosait. Az esővíz sem szivárog többé be a raktározóba, a bomlásból eredő gázok nem kerülnek be a levegőbe, nem lesz több öngyulladás, s nem megy tönkre a felszíni növényzet. A terület beolvad majd a környezetbe\" – magyarázta Pásztai Zoltán, a hulladékgazdálkodó vállalat igazgatója.

A 3,1 millió eurós befektetéshez 1,49 millió eurót kérnek a skandináv államtól, amely összesen mintegy 21 millió eurót különített el romániai innovatív fejlesztések támogatására. Gergely Krisztián, az OTP Consulting munkatársa a Krónika kérdésére elmondta: az első szakaszban bemutatták az illetékes bizottságnak az ötletüket, amellyel megnyerték azt a tízezer eurót, amiből azóta kidolgozták a részletes projektet. Azt szerda délben töltötték fel a pénzalap online platformjára, és most annak elbírálására várnak.

Gergely tájékoztatása szerint a norvégok elég gyorsan hoznak döntést, így pár hónap múlva már tudni lehet az eredményt. A pénzügyi tanácsadó különben optimista, szerinte ez „egyedi és gazdaságilag fontos projekt, profitot termel, és ami a legfontosabb, valóban innovatív elképzelés.\" Pásztai is pozitív elbírálásra számít, ám tervéről akkor sem mond le, ha a skandinávok mégsem fogják támogatni. Abban az esetben más forrást keresnek a projekt megvalósításához, ha muszáj, akkor a teljes költségvetést önerőből állják.

A kivitelezést jövő márciusban szeretnék elkezdeni. A cella bezárása 9,5 hónapot vesz igénybe, míg a mintegy négyezer, összesen 0,99 megawattos kapacitású napkollektor elhelyezése további hét és fél hónapba fog telni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés