Hirdetés

Nagytakarítás várható a vasútnál

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Jelentős számú vasúti alkalmazottat bocsátana el Radu Berceanu közlekedési miniszter. A tárcavezető szerint ez többek között a politikai alapon alkalmazott vasúti dolgozók menesztése révén ültethető gyakorlatba.

Balogh Levente

2009. augusztus 17., 10:202009. augusztus 17., 10:20

Csökkenteni kell a vasúti dolgozók létszámát, mivel az elmúlt években számos olyan személy kapott állást a vasúttársaságnál, akit politikai alapon alkalmaztak – szögezte le szombaton Radu Berceanu közlekedési miniszter. A tárcavezető közölte, a hét elejére újabb találkozót kezdeményezett a vasutas szakszervezetek vezetőivel, akiktől azt várja, tegyenek javaslatokat arra vonatkozóan, milyen formában tartják megvalósíthatónak a leépítéseket. Berceanu szerint a jelenlegi dolgozói létszám már csak azért sem indokolt, mert az elmúlt időszakban jelentős beruházásokat eszközöltek a vasútfejlesztés terén. „Úgy vélem, a megoldást a dolgozók számának csökkentése jelenti, mivel a beruházások nyomán új technológia jelent meg, amelynek a működtetéséhez kevesebb alkalmazottra van szükség. Például automata váltókat szereltek fel, amelyek önműködőek, így már nincs szükség váltókezelőkre. Ennek nyomán egyértelmű, hogy ezek számát csökkenteni kell. Ezt talán most már a vasúttársaság teherszállító részlegének illetékesei is belátják, hogy annak nyomán, hogy a megrendelések volumene a felére csökkent, és ennek nyomán a bevétel is megfeleződött a tavalyihoz képest, nem kérhetnek ugyanolyan, sőt nagyobb fizetéseket, mint korábban” – mutatott rá a miniszter.

Berceanu közölte, annak ellenére, hogy az elmúlt évben csökkenteni kellett volna a vasúttársaság alkalmazottainak számát, jelentős számú új dolgozót szerződtettek. Ennek kapcsán Ludovic Orban volt liberális közlekedési minisztert tette felelőssé, mondván, hogy az kampánymegfontolásból ment bele az alkalmazottak számának növelésébe. „Tavaly választási év volt, és azon az elven, hogy az alkalmazottak és családjuk is a Nemzeti Liberális Pártra fognak szavazni, csak azért, mert Orban ennek a pártnak a tagja, minden ok nélkül új alkalmazottakat vettek fel. Ezt mondják a szakszervezeti vezetők is” – hangoztatta Berceanu. A miniszter szerint a politikai alapon szerződtetett alkalmazottak kapják a legnagyobb béreket. „Olyan emberekről van szó, akiknek semmi köze sincs a vasúthoz. Megértem, hogy a szakszervezeti vezetők azon kollégáikhoz ragaszkodnak, akik régóta vasutasok, nem pedig azokhoz a mindenhonnan felvett munkatársakhoz, akik a legmagasabb béreket kapják. Ugyanez történt a légügyi hatóságnál is, ahol mindenféle tanácsadó kisasszonyok háromszázmillió lejes fizetést kaptak” – ecsetelte Berceanu.

A tárcavezető elismerte, hogy a közlekedési minisztériumban komoly gondok merültek fel a közpénzek elköltése kapcsán. Közölte, az elbocsátások levezénylését követően vizsgálóbizottságot állít fel, amelynek a tárca pénzügyeinek átvilágítása lesz a feladata.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés