
Nem lesz adóemelés 2015-ben – ígérte meg ismételten Victor Ponta kormányfő, miután kedden sikerült megállapodnia az ország nemzetközi hitelezőivel, hogy a tervezettnél több mint 0,4 százalékponttal nagyobb legyen a jövő évi költségvetés hiánycélja.
2014. december 09., 15:552014. december 09., 15:55
Végül a bruttó hazai termék (GDP) 1,83 százalékára rúgó költségvetési hiányban egyezett ki a kormány az ország nemzetközi hitelezőinek – a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság – képviselőivel, olyan körülmények között, hogy a kampányosztogatás nyomán keletkező 15-17 milliárd lejes hiányt – legalábbis Victor Ponta kormányfő szerint – nem kell új adók kivetésével kompenzálniuk.
Amint arról beszámoltunk, a hét végén patthelyzet alakult ki a jövő évi állami költségvetés sarokszámairól egyeztető felek között, miután a 2015-ös év első felében még érvényes készenlétihitel-megállapodáshoz kapcsolódó szándéknyilatkozatban vállalt 1,4 százalékos deficitcél helyett a hitelezők annak 0,9 százalékra történő csökkentését kérték.
Eközben a kiszivárgott információk szerint a Ponta-kabinet azt akarta elérni, hogy 0,6-0,7 százalékkal emelni lehessen a hiányt, hogy az így rendelkezésre álló többletösszegeket az európai uniós források önrészére, illetve a hadsereg finanszírozására fordíthassák.
Nyílt levél a minimálbér emelése ellen
Nyílt levélben kéri 33 közgazdász a kormányt, hogy halassza el a minimálbér emelését, szerintük ugyanis az intézkedés az alulképzett lakosságra és a munkahelyet kereső fiatalokra lesz negatív hatással, mivel ezek termelékenysége alulmarad a legkisebbként megjelölt fizetésnél. Mint rámutatnak, a minimálbérnek a gazdasági realitásoknak magasabb szintre történő emelése miatt a vállalkozók kevesebb munkahelyet teremtenek, növelve ezáltal a munkanélküliséget, illetve a feketegazdaságot is. A Pénzügyi Tanács szerint egyébként már most is minden ötödik munkavállaló feketén dolgozik. Amint arról beszámoltunk, a 2015-ös évi állami költségvetés azzal számol, hogy januártól két ütemben nő a minimálbér, júliusra elérve az 1050 lejt.
A kormány illetékesei első perctől kitartottak amellett, hogy 1,4 százalékosnál kisebb deficitbe nem mennek bele. Ioana Petrescu pénzügyminiszter elmondása szerint nehéz tárgyalások voltak azt követően, hogy az Európai Bizottság 0,9 százalékra akarta csökkenteni a hiánycélt, ám végül sikerült 1,83 százalékban kiegyezniük.
Ebben a hiányban ugyanakkor nincs még benne a védelmi minisztérium számára kért, a GDP 0,3 százalékát kitevő támogatás, annak megítélésére ugyanis nem volt felhatalmazása az immár egy hete Bukarestben tárgyaló küldöttségnek, a román államnak ezt az Európai Tanácstól kell kérnie.
Mint ismeretes, az előzetes bejelentések szerint a hitelezők képviselői december 10-éig tartózkodnak az országban, most azonban nem adnak ki semmiféle jelentést, mivel kimondottan a 2015-ös évi állami költségvetés sarokszámainak a felülvizsgálatára érkeztek. A következő felülvizsgálati látogatásra várhatóan január második felében kerül sor.
Pluszösszegek EU-pénzek önrészére
„Gyakorlatilag 238 milliárd lej lesz az államkasszában, amiből 225 milliárd lej a bevétel, 13 milliárd lej pedig az 1,83 százalékos hiányt jelenti” – számolt be a hitelezőkkel folytatott tárgyalásokat követően, kedd délben Victor Ponta miniszterelnök. Mint részletezte, a kormány nemzetközi partnerei abba is beleegyeztek, hogy jövő év végére – az idei adatokhoz hasonlóan – a GDP 2,5 százalékának megfelelő gazdasági növekedéssel számoljanak.
Miután Románia jövőre az Európai Unió 2007–2013-as és 2014–2020-as költségvetési ciklusából egyaránt hívhat le pénzösszegeket, Ponta elmondása szerint az állami költségvetésben 19 milliárd lejt szánnak erre a célra, további 9 milliárd lej pedig a helyi önkormányzatok rendelkezésére áll. Idén november végéig az előző költségvetési ciklusban rendelkezésre álló pénzösszegek alig 44,68 százalékát, azaz 8,58 milliárd eurót sikerült Romániának lehívnia.
Nincsenek plusz terhek?
„2015-ben nem lesznek új adók vagy illetékek. A 16 százalékos egységes adókulcs változatlan marad, nem változik a munkáltatók által októbertől fizetett 5 százalékkal kisebb társadalombiztosítási hozzájárulás, adómentes marad az újra befektetett profit, nőnek a nyugdíjak, a minimálbér, illetve a rászoruló családokban nagyobb lesz a gyermeknevelési támogatás” – sorolta a kormányfő.
Két adót mérsékelnek
Hozzátette: van egy olyan adó is, ami csökken, az oszlopadóként emlegetett illetéket ugyanis a jelenlegi 1,5 százalékról 1 százalékra mérsékelik januártól. Ponta ugyanakkor arról is beszámolt, hogy az idegenforgalomban az all-inclusive típusú ajánlatok esetében a jelenlegi 24 százalékosról 9 százalékra csökken az általános forgalmi adó (áfa/TVA) mértéke.
A mezőgazdaságból származó élelmiszeripari termékek áfájának csökkentésére azonban egyelőre nem volt lehetőség – mondta el Ponta, aki szerint azonban, ha az első negyedévben megfelelőképpen alakulnak a költségvetés bevételei, akkor lehet szó erről az intézkedésről.
Később Darius Vâlcov költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter arról beszélt, hogy ha az első negyedévben 2 milliárd lejjel nőnek a bevételek, akkor „valamikor az év közepén” 2 százalékkal lehetne csökkenteni az áfát, ha 4 milliárd lejjel lesz több, akkor 4 százalékos áfacsökkentés is szóba jöhet.
Döntés december 21-én
A kormányfő ugyanakkor közölte, hátramaradt még bizonyos technikai részletek véglegesítése, így várhatóan péntek reggel nyújtják be a parlament elé a 2015-ös évi állami költségvetés tervezetét. A végszavazásra várhatóan december 21-én kerül majd sor, amikor a döntéshozók amúgy is összeülnek Klaus Johannis államfői eskütételére.
Ponta kedden arról is beszámolt, hogy jövő héten kezdeményezni fogja az egyeztetést a büdzséről valamennyi parlamenti frakcióval, továbbá tárgyalna a honatyákkal a készülő adótörvénykönyvről, illetve a bányajáradékokról is. Utóbbi kettő kapcsán azt szeretné ugyanis, ha minél szélesebb konszenzussal fogadná el a parlament, hogy lehetőleg hosszú távon hatályba maradjanak, stabilitást és kiszámíthatóságot biztosítva.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!