2012. december 26., 20:352012. december 26., 20:35
A 2011-es adatokat figyelembe véve 2012-ben kevesebb cég jelentett fizetésképtelenséget, ezek üzleti forgalma azonban jelentős mértékben, 34 százalékkal haladja meg a megelőző évben csődbe jutott vállalatok forgalmát. Így idén jóval több nagy cég nem tudta kifizetni adósságát, többen pedig kénytelenek voltak véglegesen felfüggeszteni kereskedelmi tevékenységüket. A csődbe jutott vállalatok többsége a közlekedési és szállítási szektorban, a feldolgozóiparban, illetve a kereskedelemben tevékenykedett – számolt be az Országos Kereskedelmi Törzskönyvi Hivatal (ONRC).
Az izraeli részvényesek tulajdonában lévő Tnuva Románia már januárban fizetésképtelenséget jelentett. Az illetékesek elmondása szerint a cég jelentős veszteségeket jegyzett a megelőző időszakban, emiatt kénytelenek voltak bezárni a 2005-ben 60 millió eurós beruházásból létrehozott romániai egységet.
Amint arról a Krónika is beszámolt, a Dinu Patriciu üzletember tulajdonában lévő Mic.ro kereskedelmi hálózat ellen februárban indította meg a csődeljárást az Ilfov megyei törvényszék. A boltokat ugyanakkor már korábban bezárták, mivel a szállítók a cég által ki nem fizetett tartozások miatt visszautasították a további együttműködést. Patriciu üzleteinek vesztesége 2010-ben elérte a 14,5 millió lejt, az adósság pedig meghaladta a 127 millió lejt, ez az üzleti forgalom közel felét jelentette.
A nagyszebeni Concefa Rt. építkezési vállalat bevétele 2011-ben 28 százalékkal – 128-ról 92 millió lejre – esett vissza, így a 2010-ben jegyzett 3,5 millió lejes profit után a cég 2011-ben 35 millió lejes veszteséget regisztrált. A Concefa ellen emiatt márciusban megindult a csődeljárás.
A pénzügyi válság következményeit az ország egyik legnagyobb bortermelője sem kerülhette el, a Murfatlar Románia illetékesei márciusban jelentettek fizetésképtelenséget. A bukaresti Romexpo komplexum ellen egy hitelező kérésére indítottak csődeljárást, mivel a fővárosi cég nem fizetett ki egy 180 ezer lejes adósságot.
A legnagyobb, idén fizetésképtelenséget jelentő vállalat, a Hidroelectrica villamosenergia-termelő júniusban zárt be. A cég 2006 és 2012 között 1,1 milliárd eurós veszteséget jegyzett a villamosenergiát szándékosan túlságosan alacsony áron kínáló szerződések miatt.
Szintén csődöt jelentett idén a Pagini Aurii telefonkönyvet is kiadó, 1997-ben alapított vállalat. Romstrade építkezési cég kapcsán több probléma is felmerült. Az autópálya- és közúttársaság (CNADNR) az elmúlt időszakban több szerződést is felbontott a vállalattal a szerződésbe foglalt határidők be nem tartása miatt, a tulajdonos Nelu Iordachet pedig néhány hete előzetes letartóztatásba helyezték okirat-hamisítás és pénzmosás miatt.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.