
Magyarországi mozdonygyártás indításáról írt alá szándéknyilatkozatot Ionel Ghiță, a román Softronic vállalat vezérigazgatója és Horváth László, a LAC Holding elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten a magyar vasút szakmai érdekképviselete, a Hungrail egyesület elnökségi ülését követően.
2014. december 15., 16:382014. december 15., 16:38
A tervek szerint 51 százalékban Softronic és 49 százalékban LAC Holding tulajdonában lévő vegyesvállalatot hoznak létre; 2015 végére felépül az új magyarországi gyár, amelynek helyszínét még keresik, 2016-ban pedig az első, közös gyártású mozdony is elkészül – közölte Ionel Ghiță.
Horváth László az aláírás kapcsán elmondta, hogy a LAC Holdinghoz tartozó CER vasúti áruszállító cég mozdonyt vásárolt a Softronictól, ennek kapcsán alakult ki üzleti kapcsolat közöttük. Arra számítanak, hogy a mozdonyok iránt a kelet-európai piacon, illetve Észak-Afrikában jelentős érdeklődés lenne, éppen ezért a jelenlegi 15, illetve 25 kilovolt feszültség alatt közlekedő járműveket 3 kilovolt rendszerre is alkalmassá teszik, így a cseh, a szlovák és a lengyel vasutakon is közlekedhetnek.
Ionel Ghiță hangsúlyozta, hogy a hosszú távú együttműködés alapjait kezdetben a Softronic által szállított alkatrészek és elektronikai elemek összeszerelése képezi, ezt követően gyártják a mozdonyokat Magyarországon.
Az LAC Holding tájékoztatása szerint a forgóvázak gyártása is fokozatosan a magyarországi helyszínre települne. A tervek szerint a gyár 2015 végére felállhat, 2016-ban pedig elkészülnek az első járművek. Az első évben 2-3 mozdonyt értékesítenének, az azt követő években a termelés akár évi több tucat mozdonyra is felfuthat, több száz alkalmazottnak adva munkát.
Horváth László, a LAC Holding elnök-vezérigazgatója szerint a jó minőségű, kedvező árfekvésű vontatójárművekre igen nagy kereslet mutatkozik. Míg jelenleg mintegy 4-4,5 millió dollárért lehet vásárolni 4 tengelyes mozdonyokat, addig a Softronic minden igényt kielégítő 6 tengelyes gépei jóval olcsóbban elérhetőek. A tervezett hazai gyártású mozdony értékesítési ára előreláthatóan 2,5-3 millió dollár körül fog mozogni.
Ionel Ghiță, a craiovai Softronic vezérigazgatója elmondta, hogy a magán vasúttársaság 15 éve működik Romániában; mozdonyfelújítással, és a Transmontana, főleg áruszállításra használt mozdony gyártásával foglalkozik.
Az LAC Holding 1996-ban jött létre zártkörű alapítással; több ágazatot képvisel, köztük a vasúti áruszállításban érdekelt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!