Hirdetés

Monti: vége a pénzügyi válságnak

A pénzügyi válságnak vége, a termelési és társadalmi válság ugyanakkor még nem ért véget, idő és erő kell a megoldásához – fogalmazott Mario Monti ügyvezető olasz kormányfő a SkyTg24 hírtelevíziónak adott interjúban.

Hírösszefoglaló

2013. január 18., 07:402013. január 18., 07:40

Mario Monti a szerda esti televíziós interjúban azt is elárulta, hogy életében egyszer Silvio Berlusconira szavazott. A szakértői kormány leköszönt vezetője elmondta, tudja, hogy politikai színrelépése eltávolította őt az államfői széktől, de úgy érezte, nem engedheti meg, hogy az olaszok által az utóbbi egy évben hozott áldozatok elvesszenek. „Vannak, akik szerint a szakértői kormány szadista örömöt érzett az adók megfizettetésében, de muszáj volt keménynek lenni” – hangoztatta Monti. Politikai ellenfelére, Silvio Berlusconira utalva Monti hozzátette, hogy „az olaszok életét azok nehezítették meg, akik az utóbbi tíz évben betarthatatlan ígéreteket tettek.”

„Életemben egy választáson, 1994-ben, én is Berlusconira szavaztam, de csalódtam benne” – mondta Monti. A közgazdászprofesszor kijelentette, hogy nem kereszténydemokratának, hanem „forradalmárnak” tartja magát. Ami a közelgő választásokat illeti, Monti hangsúlyozta, hogy az eredmények tükrében „nagyon figyelmesen” fogja mérlegelni az esetleges koalíciók lehetőségét. Megjegyezte, szerinte az olaszok jól tudják, hogyan kell szavazniuk. Ezzel Berlusconinak arra a kijelentésére reagált, miszerint „vagy az olaszok hülyék, vagy Monti”.

„Ezentúl nem a kommunisták, hanem Monti az ellenségem” – közölte Silvio Berlusconi, aki egy másik tévéadón bejelentette, hogy ismét választási szerződést köt az olaszokkal, ahogy 2001-ben is tette. A mostani szerződésben megígéri, hogy eltörli a Monti által bevezetett ingatlanadót és a készpénzfizetés ezereurós felső határát. Berlusconi „személyes véleménynek” nevezte Joseph Daulnak, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének a kijelentését arról, hogy a néppárt Montit tartja saját olasz miniszterelnök-jelöltjének.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés