
Jól alakultak a Mol romániai értékesítési mutatói az idei első félévben: a magyar kőolajipari cég eladásai 7 százalékkal – 235 ezer tonnával – növekedtek az első hat hónapban az elmúlt év ugyanazon időszakához képest.
2013. augusztus 13., 16:352013. augusztus 13., 16:35
2013. augusztus 13., 16:352013. augusztus 13., 16:35
A növekedés a benzinkúthálózat kiterjesztésének és a piaci feltételek javulásának tudható be a cég közlése szerint. Gázolajból 8 százalékkal – 171 ezer tonnával –, benzinből pedig 3 százalékkal – 61 ezer tonnával – értékesítettek többet, mint a tavalyi első félévben. A Mol jelenleg 138 benzinkutat üzemeltet Romániában, emellett kutatási tevékenységet is folytat, három, az ország nyugati részében található potenciális lelőhelyre is kutatási opciót szerzett.
Maga a Mol-csoport egyébként nem zárt olyan jó első félévet, mint a romániai leányvállalat: a második negyedévben 21 százalékkal csökkentek az eladások az év első három hónapjához képest. A gyorsjelentés szerint az első félévben a Mol-csoport tiszta újrabeszerzési árakkal becsült kamat- és adófizetés, illetve amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 252 milliárd forintot ért el, ami 13 százalékkal marad el az előző évi teljesítménytől.
Jól ment a román kőolajtársaságnak is: a Petrom 18 százalékos nyereségnövekedést jegyzett az első félévben, profitja 2,393 milliárd lej, ám az értékesítés 5 százalékkal, 11,576 milliárd lejre csökkent. Ez utóbbit a kőolajeladások csökkenésének tudják be, ami a Petrobrazi finomító leállításának tudható be. Nem volt viszont kedvező az első félév a Rompetrom Rafinare kőolaj-finomítónak: a cég 40 százalékos, 78,43 millió dolláros veszteséget jelentett. A cég forgalma 13 százalékkal csökkent, 1,96 milliárd dollárra.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!