
Fotó: Boda L. Gergely
Várhatóan csak 2016-tól lép hatályba az új adótörvénykönyv, amelynek módosításai nyomán egyebek mellett már nem egységes értékek szerint, hanem az ingatlanok rendeltetése és használata alapján határozzák meg az ingatlanadó mértékét – jelentette be csütörtökön Gheorghe Marinescu, a pénzügyminisztérium helyi adókért és illetékekért felelős részlegvezetője.
2014. augusztus 28., 15:022014. augusztus 28., 15:02
Mint kifejtette: egyelőre nem végleges, hogy 2015 vagy 2016 januárjától lép érvénybe a törvénykönyv, de a következő év elejéig kevés idő áll már rendelkezésükre a helyi önkormányzatok informatikai rendszerének frissítésére.
„A helyi hivatalok is jelezték, hogy nekik inkább a 2016-os határidő felelne meg, ezzel én is egyetértek, de a végső döntést politikai szinten fogják meghozni” – fogalmazott Marinescu egy szakmai konferencián. A részlegvezető hozzátette: a szaktárca továbbra is várja a javaslatokat és észrevételeket a törvénykönyvvel kapcsolatban, amelynek végleges formáját még nem terjesztették a kormány elé.
A tervezett módosítások nyomán az új törvénykönyv alapján már nem aszerint határozzák meg az ingatlanok után fizetendő adó mértékét, hogy a tulajdonos jogi vagy magánszemély, hanem hogy milyen célra – lakóhelyiségként vagy cég székhelyeként – használják az adott épületet. Marinescu rámutatott: a módosítások nyomán a lakóházak és lakrészek után felszámolt illeték mértéke biztosan nem fog emelkedni.
Ugyancsak a 2016-os határidőt vélte tarthatónak Adrian Vascu, a Romániai Értékbecslők Országos Szövetségének (ANEVAR) elnöke. Amint a szakember rámutatott: az ingatlanadók módosítását az üzleti szféra képviselői kérik már régóta, tájékoztatásuk szerint ugyanis az elmúlt években egyre több magánszemély alakított ki céget, irodahelyiséget vagy üzletet az alacsonyabb adózás érdekében.
Marinescu hozzátette: a módosítást az ország nemzetközi hitelezői – a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság – is szorgalmazta.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!