Hirdetés

Minimális minimálbér-emelés, a nyugdíjemelés még homályba vész

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

A minimálbért 3,1 százalékkal indexálja szerdai ülésén a bukaresti kormány, a nyugdíjak emeléséről később döntenek, de legalább az infláció mértékének megfelelő ütemben emelkedni fog az idei év folyamán – jelentette be kedd este Raluca Turcan munkaügyi miniszter.

Bálint Eszter

2021. január 13., 08:082021. január 13., 08:08

„A minimálbért a holnapi (szerdai – szerk. megj.) kormányülésen indexáljuk. Kormányhatározatot fogadunk el. 3,1 százalékkal emeljük. Mint tudják, két különböző irány volt: a munkáltatóké és a szakszervezeteké. A munkáltatók moratóriumot akartak, vagyis azt, hogy fagyasszuk be a tavalyi szinten a minimálbért. A szakszervezetek azt szerették volna, ha 2230 lejről 2400 lejre emeljük. Találtunk egy variánst, ami kapcsolatban áll a valósággal, vagyis az inflációs rátával és a termelékenység növekedésével történő indexálás” – magyarázta a részleteket a Digi 24 hírtelevízió műsorában a munkaügyi tárca vezetője. Rámutatott:

mivel a tavalyi évet a gazdasági válság jellemezte, a termelékenység alig 0,8 százalékkal nőtt, így összességében 3,1 százalékkal, vagyis 70 lejjel tudják emelni most a minimálbér értékét.

Hirdetés

korábban írtuk

Gyerekpénz- és minimálbér-emelést, nyugdíj-újraszámolást harangozott be a munkaügyi miniszter
Gyerekpénz- és minimálbér-emelést, nyugdíj-újraszámolást harangozott be a munkaügyi miniszter

Húsz százalékkal nő a gyermekpénz néven közismert gyermeknevelési támogatás január 1-jétől, a minimálbér pedig az inflációnak megfelelően emelkedik a következő évben – jelentette be csütörtökön Raluca Turcan munkaügyi miniszter, beharangozva a nyugdíjak újraszámolását is.


Ami pedig a nyugdíjakat illeti, Turcan azt mondja, egyeztetett Florin Cîțu miniszterelnökkel, és

legalább az inflációs rátának megfelelő értékkel aktualizálják idén a nyugdíjpont értékét.

Részleteket későbbre ígért, elmondása szerint még zajlik a 2021-es évi állami költségvetés előkészítése.

A miniszter egyúttal arra is ráirányította a közvélemény figyelmét, hogy a nyugdíjemelések témájában jelenleg két törvény is létezik.

„Ott  van a 263-as, régi törvény, amely szerint a nyugdíjpont értékét az inflációs ráta és a bruttó átlagbér 50 százaléka függvényében kell aktualizálni, és ennek alapján emeltük 14 százalékkal a nyugdíjpontot a tavalyi év végén. Normális esetben a nyugdíjakat az év elején indexálni kell az inflációs rátával,

Idézet
de mit tettek a politikusok? Gyorsan váltottak kampánylogikára, és éppen a választási kampányra időzítették az emeléseket.

Szeptember elsejétől kellett volna hatályba lépnie a 2019/127-es törvénynek, amelynek a költségvetésre gyakorolt hatása mindössze négy hónap alatt elérte volna a 48 milliárd lejt” – fejtette ki Turcan, utalva a jogszabályra, ami 40 százalékos nyugdíjemelést írt volna elő, és aminek alkotmányosságáról egyébként szerdai ülésén dönthet a taláros testület.

korábban írtuk

Nem csak a járvány sújtja a román gazdaságot: fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, egész iparágak alakulnak át
Nem csak a járvány sújtja a román gazdaságot: fokozódhatnak a társadalmi feszültségek, egész iparágak alakulnak át

Túl sok optimizmusra nem ad okot a 2021-es esztendő a román gazdaságot és ezzel együtt saját mindennapjainkat illetően a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint. Úgy vélik, idén nem számíthatunk látványos gazdasági eredményekre, viszont a munkanélküliségi ráta növekedésére és a lej gyengülésére mindenkép


A munkaügyi tárca vezetője a televíziós interjúban emlékeztetett: a 127-es törvény 2019. július 11-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben, azonban a nyugdíjak újraszámolásához még szükség lett volna egy munkaügyi miniszteri rendeletre, amit a publikálást követő 90 napban kellett volna meghozni.

Ezzel át is hárította a felelősséget a szociáldemokrata párti (PSD) kormányzásra, és ismételten leszögezte, hogy ez is azt mutatja, hogy még a PSD sem feltételezte, hogy egy 40 százalékos nyugdíjemelést elbírna a költségvetés.

Raluca Turcan egyúttal arról is beszélt, hogy a kormány szeretné a különleges nyugdíjakat összhangba hozni a befizetett hozzájárulásokkal, a vonatkozó törvénytervezeten jelenleg dolgoznak. Elmondása szerint

amúgy jelenleg 9600 személy kap ilyen speciális juttatást, amelyek között van 78 000 lejt meghaladó havi nyugdíj is,

miközben 900 000 nyugdíjasnak havi 800 lejből kell megélnie.

korábban írtuk

Mer nagyot álmodni a hárompárti kabinet: nyugdíjemelés, üdülési csekkek, autópályák, új adók nélkül
Mer nagyot álmodni a hárompárti kabinet: nyugdíjemelés, üdülési csekkek, autópályák, új adók nélkül

A hatalomra lépő koalíció által kidolgozott kormányprogram számos fejezetének van gazdasági, pénzügyi vonatkozása. A teljesség igénye nélkül szemezgettünk ezek közül.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó

Ahogy várható volt, vasárnapra virradóra csökkent a gázolaj ára a főbb romániai töltöállomás-láncoknál, miután éjfélkor 20 százalékkal csökkent a jövedéki adó. A literenkénti ár éppen 68 banival zsugorodott.

Épp annyival lett olcsóbb a gázolaj, amennyivel csökkent a jövedéki adó
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől

Olcsóbb gázolajjal indulhat a hét utolsó napja, miután pontban éjfélkor életbe lép a dízel jövedéki adójának 20 százalékos csökkentése. Történik mindez olyan időpontban, amikor csak hét olyan európai uniós ország van, ahol drágább a gázolaj.

Bekúszik 10 lej alá az ár? Olcsóbb gázolajat várnak a jövedéki adó csökkenésétől
2026. augusztus 14., péntek

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”

Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.

Százmilliárdok ezernyi infrastruktúra-fejlesztésre, de a projektek több mint fele csak papíron „halad”
2026. augusztus 14., péntek

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat

Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.

Mély válság, gazdasági jégkorszak – így értékelik az elemzők a friss GDP-adatokat
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint

Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.

Ha elhúzódik a válság, a villanyszámlán is megérezzük majd az államtitkár szerint
2026. augusztus 14., péntek

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után

A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.

Takarékosság: a vártnál kevesebb áramot fogyasztott a lakosság az atomerőmű teljes leállása után
2026. augusztus 14., péntek

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját

Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.

Jó hír: egy időre csökkenti a pénzügyminisztérium a gázolaj jövedéki adóját
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Hirdetés
Hirdetés