Hirdetés

Merkel: idén nehezebb lesz, mint tavaly volt

Angela Merkel német kancellár (képünkön) szerint idén nehezebb lesz a gazdasági környezet, mint 2012-ben volt, a nemzetközi gazdasági válság tovább tart. Újévi televíziós beszédében a kancellár úgy vélte: az Európai Unióban elhatározott reformok hatásai kezdenek érződni, de még sok türelemre van szükség a helyzet rendeződéséhez.

2013. január 02., 20:532013. január 02., 20:53

„Az előttünk álló évben a gazdasági környezet nehezebb lesz, mint tavaly. De ez nem veheti el a bátorságunkat, ellenkezőleg, ösztönöznie kell bennünket” – fogalmazott Merkel. A kancellár a beszéd tanúsága szerint más állásponton van a válságot illetően, mint pénzügyminisztere, Wolfgang Schauble, valamint a másik vezető uniós tagállamot, Franciaországot irányító François Hollande köztársasági elnök. Ők nemrégiben mindketten úgy vélték, hogy a nehezén az uniós gazdaság már túljutott.

Angela Merkel megállapította, hogy a világ még nem vonta le elégséges mértékben a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság tanulságait, szerinte nemzetközi szinten tovább kell lépni a pénzügyi piacok ellenőrzésének terén. Mint mondta, „nem fordulhat elő még egyszer a felelősség ilyen mértékű hiánya”. Szerinte egy szociális piacgazdaságban az állam a rend védelmezője, és az emberek számára meg kell teremteni annak a körülményeit, hogy bízhassanak ebben. A választásokra készülő kormányfő azt is kiemelte, hogy a nehéz helyzet ellenére a két Németország újraegyesülése óta a munkanélküliség a legalacsonyabb, az állások száma pedig a legmagasabb szinten van hazájában. Egyébként Merkel gazdaságpolitikáját a németek többsége sikeresnek tartja, a kancellárnak így minden esélye megvan, hogy megnyerje a szeptemberi választásokat és megkezdje majd harmadik kormányfői ciklusát.
Elemzők szerint az idei évben is az adósságválság határozza meg a világgazdaság alakulását. Az eurózóna mellett az Egyesült Államok költségvetési problémái is a kirakatba kerülhetnek, miközben váratlan problémákat okozhat a kínai jelzálogpiaci hitelválság és a német választások is. Az európai, a brit, a japán és az amerikai központi pénzintézet a monetáris lazítással és az olcsó források kibocsátásával sikeresen hatott a reálgazdasági folyamatokra 2012-ben, azonban ez már nem biztos, hogy elég lesz 2013-ban is.

Szakértők úgy vélik, a világ bármely pontján kialakuló vagy elinduló reálgazdasági sokk képes a pénzpiacokat olyan szinten megmozgatni, ami nagyban befolyásolja egy-egy gazdasági térség kilátásait, de egy-egy pénzpiaci sokk is visszahathat a reálgazdaságra. Évindító helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők megállapították: az euróövezeti válság továbbra sem megoldott, és 2013 beköszöntével is változatlanul számos kérdés maradt nyitva a valutaunió puszta fenntarthatóságával kapcsolatban. Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) kedden ismertetett, 2013-as előrejelzésben úgy vélte, az euróövezeti tagországok gazdasági alapfolyamatai továbbra is széttartó pályán vannak, és emiatt az euró sorsa változatlanul a „legnagyobb ismert ismeretlen” a világgazdaság egészére nézve. A CEBR szakértői szerint az euróválság súlyosbodásához Nagy-Britannia – a valutaunión kívüli legnagyobb EU-gazdaság – és az Unió viszályának várható mélyülése is hozzájárulhat. A cég szerint 2013 lehet az az év, amikor az egyes szuverenitási hatásköröket Brüsszeltől visszakövetelő brit kormány és a többi EU-tagállam nézeteltérései „politikailag súlyossá” fajulhatnak. „Nagy-Britannia és az Unió viszonya most már olyan házassághoz hasonlít, amelyből kihunyt a szerelem, és a házastársak igyekeznek az ágy két legtávolabbi végébe húzódva aludni” – fogalmaznak helyzetértékelésükben a londoni elemzők. Szerintük ebben a helyzetben felrémlik a brit EU-tagság megszűnésének kilátása, és ez az euróövezet felbomlását előidéző tényezővé is válhat.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés