
Az Egyesült Államok egyik legnagyobb biztosítótársasága megvásárolná az egy ideje pénzügyi gondokkal küzdő Astra biztosító többségi részvénycsomagját – számolt be az Economica.net gazdasági hírportál az érdekelt üzleti körökhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
2014. december 15., 14:582014. december 15., 14:58
A portál értesülései szerint az 1912-ben alapított Liberty Mutual Insurance vállalatról van szó, amely az év első kilenc hónapjában 27,4 milliárd dollár értékben adott el kötvényeket – ez tízszerese a teljes romániai biztosítási piac egy éves eladásainak.
Az amerikai cég 2011-ben a harmadik legnagyobb biztosítótársaság volt az országban, az Egyesült Államok első száz vállalkozása közül pedig a nyolcvannegyedik. Az érdeklődő fél állítólag már megkezdte a tárgyalásokat a Pénzügyi Felügyeleti Hatósággal (ASF).
Az Economica.net arról is beszámolt, hogy két másik befektető, az Európai Beruházási Bank (EIB) és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is érdeklődik az Astra részvényei iránt. A két pénzintézet egyébként a Transilvania Banknak és a Bancpostnak is kisebbségi tulajdonosa.
Mint ismeretes, az Astra biztosítótársaságot idén mintegy 490 millió lejes tőkeemelésre kötelezte a KPMG felügyeleti biztos, a pénzügyi átszervezési akció áprilisban kezdődött. Az indoklás szerint a tőkeemelésre azért volt szükség, mert a több mint 3 millió ügyféllel rendelkező, piacvezető társaság nem lenne képes fedezni a tömeges kárigényeket egy rendkívüli esemény bekövetkezte esetén. A hírportálnak nyilatkozó források szerint az átszervezés legkésőbb jövő év áprilisában véget ér.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!