
A finanszírozás átirányítása ellenére sem tett le a Szatmár megyei önkormányzat reptérfejlesztési terveiről – a projektet aktualizálták, és a napokban meghirdetik a közbeszerzést a 64 millió lejes beruházásra.
2014. július 22., 20:262014. július 22., 20:26
Amint arról beszámoltunk, tavaly a közlekedési tárca az általa irányított közlekedési ágazati operatív program költségvetésének terhére jóváhagyta a munkálatok finanszírozását. A tárcavezető, a szatmári Ovidiu Silaghi döntését azonban felülírta utódja, Ramona Mănescu, aki végül a szatmári legnagyobb riválisának számító nagybányai légikikötő modernizálására irányította át a 8,5 millió eurót.
A Szatmár megyei tanácselnöknek azonban ez nem szegte kedvét – nemrég bejelentette, meghirdetik a közbeszerzést, mivel bízik abban, hogy jut végül a szatmárnémeti reptér munkálataira is a közlekedési ágazati operatív program fel nem használt pénzéből.
Adrian Ştef elmondta: úgy tudja, maradnak meg összegek más projektekből, a támogatási vonal viszont 2015 végén lezárul, így lát esélyt arra, hogy a szatmári munkálatokat finanszírozzák ahelyett, hogy a megmaradt összegeket visszaküldenék az EU közös kasszájába.
A megyei képviselő-testület e heti ülésén egyébként jóváhagyta, hogy az önkormányzat vállalja magára az anyagi fedezet előteremtésével járó felelősséget. Az egyik tanácsos kérdésére az elnök kifejtette, bízik abban, hogy a szükséges 64 millió euró oroszlánrészét az EU-s fejlesztési programból tudják majd fedezni.
„Ha jól alakulnak a dolgok, lehet, hogy mindössze a 2 százalékos kötelező önrészt kell majd előteremtenünk” – fejtette ki Ştef. A projektben egyébként a légi pályaudvar modernizálása és bővítése, az 1970-es évek elején készült kifutók felújítása, biztonsági berendezések és különféle felszerelések vásárlása, garázs építése, egy hóeltakarító gép beszerzése, négy új ellenőrző kapu és egy VIP-váróterem kialakítása szerepel.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!