Megújulhat a dél-erdélyi vasút: 770 millió eurós beruházás az Arad és Piski közötti szakaszon

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Jelentős vasúti infrastrukturális beruházás rajtolhat el a dél-erdélyi szakaszon: 770 millió euróból korszerűsítenek Piski és Arad között egy 78 kilométeres szakaszt.

Bálint Eszter

2017. november 27., 16:242017. november 27., 16:24

Rég várt infrastrukturális beruházás kezdődik el Dél-Erdélyben: a közlekedésügyi minisztérium a Román Vasúttársaság Rt. (CFR) közvetítésével lezárta a kisajátítások első szakaszát, és átadta a terepet Piski és Arad között egy 78 kilométeres sínpár korszerűsítésére.

A beruházás értéke áfa nélkül 770 millió euró, és nagyobbrészt a 2014–2020-as költségvetési ciklusban Románia rendelkezésére álló európai uniós alapokból finanszírozzák, a román állam önrésze 15 százalékot tesz ki.

A munkálatok nyomán lehetővé válik, hogy a vonatok akár 160 kilométer/órával közlekedjenek.

A Capital gazdasági hetilap online kiadásának értesülései szerint első körben egy körülbelül 10 kilométeres rész korszerűsítése kezdődik el a vasúti szakasz 614. kilométere és Berzova település, illetve Berzova és a tőle keletre fekvő Iltő közötti 78 kilométeres távon belül. A munkatelep már majdnem készen áll.

Az Astaldi SpA–FCC Construccion SA–Salcef Construzioni Edili e Ferroviarie SpA–Thales Systems Románia Kft. társulás már alkalmazott száz munkást, akik fel is szedtek körülbelül 10 kilométernyi sínt, és további engedélyekre várnak a munkatelep kiszélesítésére.

„A régi sínek mellett a munkások felszedik a köveket és a töltést” – mondta el a Capitalnak Cristian Becheru, az olasz Astaldi SPA képviselője, a cégtársulás vezetője. Hozzátette: ha nem havazik, és nincs fagy, tudnak dolgozni.

A szerződés értelmében a cégnek három év áll a rendelkezésére a munkálatok befejezésére.

Közben a Román Vasúttársaság már azt is bejelentette, hogy az FCC-Astaldi–Convensa társulással már a Piski és Guraszáda közötti mintegy 40 kilométeres szakasz korszerűsítésére is megkötötték a szerződést, ennek kivitelezésére is három év áll a cégcsoport rendelkezésére. A szerződés értéke 2,63 milliárd lej. A Capital értesülései szerint a közeljövőben a CFR várhatóan újabb szakaszok modernizálására köt szerződést a Segesvár és Piski közötti szakaszon. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban

Az alapvető élelmiszerek ára október 1-jétől emelkedni fog, miután a kormánykoalíció „ellenvélemények nélkül” úgy döntött, hogy feladja a kereskedelmi árrések korlátozását – nyilatkozta Ioana Ene Dogioiu kormányszóvivő a Hotnews.ro portálnak.

Az alapélelmiszerek árrésplafonja miatt is áll a bál a kormánykoalícióban
2025. szeptember 13., szombat

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt

A román adósbesorolás befektetésre ajánlott minősítésének Moody's általi megerősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt – fogalmazta meg szombaton Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: a Moody’s minősítése azt mutatja, hogy az ország hiteles költségvetési konszolidációs pályára állt
2025. szeptember 13., szombat

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal

A Moody's hitelminősítő intézet pénteken este úgy döntött, hogy továbbra is a befektetésekre ajánlott „befektetési kategóriában” tartja Romániát, és a Baa3 minősítést adta az országnak negatív kilátásokkal.

Még befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatív kilátásokkal
2025. szeptember 13., szombat

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár

A legújabb növénytermesztési és állattartási technológiákkal, a precíziós mezőgazdaság alapjaival ismerkedhetnek meg a résztvevők és érdeklődők az aradi Agromalim mezőgazdasági szakkiállításon.

Hagyományos és kézműves termékektől a precíziós mezőgazdaságig: várja látogatóit a 35. Agromalim vásár
2025. szeptember 12., péntek

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré

Az idei második negyedévben a múlt év azonoson időszakához képest 0,5 százalékkal nőtt az átlagnyugdíj Romániában, miközben a nyugdíjasok átlagos száma 4,918 millióra emelkedett – jelentette be pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Jóval kisebb az átlagnyugdíj vásárlóértéke, mint az átlagbéré
2025. szeptember 12., péntek

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani

A román gazdaság a költségvetési konszolidáció körülményei között várhatóan fokozatosan növekedni fog, az infláció pedig átmenetileg magas marad 2026 végéig, amikor a jegybanki célsávba kerül – állapította meg pénteken az IMF küldöttsége.

IMF: a deficitcsökkentő intézkedéseket szigorúan végre kell hajtani
2025. szeptember 12., péntek

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban

Az idei első félévben 24 609 lakást adtak használatba Romániában, 1327-tel kevesebbet, mint 2024 első hat hónapjában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.

Kevesebb új lakás adtak használatba az első félévben, mint egy évvel korábban
2025. szeptember 12., péntek

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest

Júliusban 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában júniushoz képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyit csökkent az átlagbér júliusban az előző hónaphoz képest
2025. szeptember 12., péntek

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről
2025. szeptember 11., csütörtök

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette

Romániában legkésőbb 2027 elejére beindul a gazdasági növekedés – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan. Tavaly kis mértékben nőtt a román GDP, és a kilátások sem túl fényesek.

Nicușor Dan megnevezte a megszorítások alternatíváját, majd el is vetette