
Donald Trump azt kifogásolta, hogy Európa nem importál amerikai autókat és mezőgazdasági termékeket
Fotó: Truth Social/Donald Trump
Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint szerdán bejelentette, hogy megszületett a döntés arról, hogy kormánya „általában véve” 25 százalékos vámot vet ki az európai árukra és ezt hamarosan be is jelentik. Az Európai Bizottság határozott reagálást ígért rövid időn belül.
2025. február 27., 14:192025. február 27., 14:19
Donald Trump azt mondta, a vám az „autókra és minden más dologra” vonatkozik majd.

Sajnálatát fejezte ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, amiért Donald Trump amerikai elnök 25 százalékos vámot jelentett be minden, az Egyesült Államokba érkező acél- és alumíniumtermékre.
Stéphane Séjourné, az Európai Bizottság alelnöke az X-en azt írta, hogy „Európa válaszolni fog, azonnal és határozottan” Séjourné szerint a szabad kereskedelem útjába emelt akadályok indokolatlanok, különösen kereskedelmi partnerek között.
Trump a kormányülésen azt is mondta, hogy az Európai Unió azért jött létre, hogy keresztbe tegyen az Egyesült Államoknak, és ezen a téren jó munkát is végzett.

Válaszul az amerikai kormány kínai importtermékeire kivetett egyoldalú vámokra, Kína február 10-től viszontvámokat vet ki az Egyesült Államokból származó egyes importárukra – közölte a kínai pénzügyminisztérium kedden.
Hivatalos adatok szerint az Egyesült Államoknak 235,6 milliárd dollár kereskedelmi deficitje volt az Európai Unióval szemben tavaly.

Donald Trump amerikai elnök szerint az Egyesült Államokat külföldi partnerei kihasználják, ezért kellenek a februártól bevezetett vámok Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben.
A Nidec japán villanymotorgyártó vállalatfontolóra vette, hogy Nagyváradra költöztesse a brit Andover városában található, több mint 60 éve ott működő Control Techniques Dynamics nevű gyárát.
Románia a 2026–2027-es fűtési szezonban feszültebb helyzetet fog tapasztalni a gázpiacon – kongatta meg a vészharangot Dumitru Chisăliţă, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A gazdasági helyzet ősszel kezdhet javulni, az infláció csökkenésével párhuzamosan – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Ágazati adócsökkentést követel a szárazság okozta energiaválság ismeretében a napelemipari szereplők szövetsége, nem sokkal azután, hogy a prosumerek érdekképviselete egyenesen nulla százalékos áfa bevezetésére szólította fel a kormányt.
Enyhe csökkenést mutatnak szombaton az üzemanyagárak Romániában, folytatva az egy nappal korábbi tendenciát. Az „árfelszusszanás” az egymást követő, rekordértékeket eredményező áremelkedések időszakát követi.
Megerősítette Románia „BBB3” szintű, befektetésre ajánlott adósbesorolását, változatlanul negatív kilátás mellett a Moody's Ratings. Rövid idő elteltével a Moody's a második nemzetközi hitelminősítő, amely nem sorolja bóvli kategóriába Románia gazdaságát.
Románia továbbra is az EU legalacsonyabb minimálbérrel rendelkező országai közé tartozik. Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy egy minimálbérből az adott országban mennyit lehet vásárolni, a romániai munkavállalók helyzete jóval kedvezőbb.
Miután csütörtökön a standard gázolaj ára alulról súrolta a 11 lejes szintet, és a benzinért is elkértek 9,59 lejt, pénteken árcsökkenést láthattunk több nagyobb töltőállomásláncnál.
Az országos villamosenergia-hálózat (SEN) teljes fogyasztása a 20–22 óra közötti időintervallumban akár körülbelül 300 MW-tal is csökkent augusztus 1-jétől, amikor energetikai veszélyhelyzetet hirdettek Romániában.
Az elmúlt években Románia jelentősen előrelépett az uniós felzárkózásban, ugyanakkor a Világbank szerint több mélyen gyökerező strukturális probléma továbbra is fékezi a gazdaság fejlődését.
szóljon hozzá!