Hirdetés

Megsértődött a Fitch Ratings

A formális közlemények kiadásán túl minden olaszországi tevékenységét felfüggeszti szerdai hatállyal a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő, miután vezető munkatársai ellen ügyészségi büntetőeljárás indult piacbefolyásolás vádjával.

Hírösszefoglaló

2012. november 16., 08:382012. november 16., 08:38

A cég alig burkolt utalást tett szerdai londoni bejelentésében arra a lehetőségre, hogy végleg kivonulhat Olaszországból.

Visszaélésekkel vádolt hitelminősítők

A dél-olaszországi Trani városának ügyészi hivatala a hét elején jelentette be, hogy vádat emelt a Standard & Poor’s és a Fitch több vezetője ellen piaci információkkal elkövetett visszaélés címén. A Standard & Poor’s már korábban „teljesen alaptalannak” nevezte a vádakat, de jelezte, hogy folytatja olaszországi tevékenységét.

A Fitch szerdai londoni közleményében szintén „példátlan és minden alapot nélkülöző manővernek” nevezte a jogi eljárást, közölte ugyanakkor azt is, hogy azonnali hatállyal csak formális elemzések közzétételére szűkíti az Olaszországgal kapcsolatos piaci kommunikációját. A cég felfüggeszti az olasz besorolásokat érintő konferenciák és telekonferenciák rendezését, a piaci szereplők és a sajtó megkereséseire pedig csak a már publikált formális elemzéseket fogja visszaidézni.

Visszautasított vádak és fenyegetés

A Fitch szerint nem világos, hogy az olasz ügyészek miért ellenzik a törvényesen kialakított elemzői vélemények átlátható, megfelelő módon történő megosztását a piaccal. A Fitch Ratings tavaly ősszel leminősítette Olaszországot, decemberben a rontott osztályzatot további leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette, majd idén januárban két fokozattal ismét rontotta az olasz szuverén osztályzatot, amely jelenleg a cég minősítési listáján A mínusz, leminősítés lehetőségére utaló, negatív kilátással.

Szerdai londoni állásfoglalásában a Fitch Ratings közölte: ha nem kap megfelelő biztosítékokat arra, hogy a mostani jogi eljáráshoz hasonló incidensek nem ismétlődnek meg, akkor esetleg „újraértékeli” olaszországi tevékenységének jövőjét. A hitelminősítő teljes mértékben visszautasított minden olyan állítást, amely szerint bármiféle vétséget elkövetett volna.

A Fitch szerdai közleményéből kiolvashatóan az olaszországi eljárás azzal lehet kapcsolatban, hogy az olasz osztályzat tavaly decemberben bejelentett, negatív megfigyelésével egy időben a cég tudatta a piaci szereplőkkel, hogy leminősítés esetén egy vagy két fokozatú osztályzatrontásról lehet szó. A Fitch Ratings szerdán közölte, hogy saját eljárásrendjének és a vonatkozó törvényeknek megfelelően annak idején tájékoztatta erről az olasz kormányt is.

Londoni állásfoglalásában a hitelminősítő közölte azt is, hogy elemzőinek ezt követő, összes nyilvános kommentárja mindössze az olasz besorolásokkal kapcsolatban már addig is nyilvánosságra hozott értékelésekre utalt vissza. A Fitch Ratings a közlemény szerint nem érti, hogy ezeket a tényeket miként lehet piaci manipulációnak tekinteni.

A hitelminősítő szerint a céget érintő olasz hatósági állítások természetüknél fogva nagyon súlyos aggodalmakra adnak okot azzal kapcsolatban, hogy a hitelminősítő intézetek képesek lesznek-e a jövőben szakértői minőségű, hiteles vélemények közzétételére megfélemlítéstől és politikai nyomástól mentesen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés