
Fotó: Haáz Vince
Mégsem 1200 lej lesz a szociáldemokraták (PSD) által az 1600 lejesnél kisebb nyugdíjjal rendelkezőknek januárra beígért pótlék, a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció hétfő esti döntése értelmében nem egyforma összegben részesülnek majd az állami segélyre jogosultak.
2021. december 14., 12:182021. december 14., 12:18
A G4media.ro hírportál értesülései szerint a koalícióban végül az a döntés született, hogy a nyugdíj és a pótlék összege nem haladhatja meg a 2200 lejt, ami azt jelenti, hogy az 1000 lejes időskori juttatásban részesülők megkapják az 1200 lejes egyszeri támogatást, ám az 1600 lejes nyugdíj után csak 600 lejnyi pótlék jár.
Azok pedig, akiknek a nyugdíja meghaladja a havi1600 lejt, nem részesülnek támogatásban.
Marius Budăi munkaügyi miniszter a koalíciós ülés végén nem kommentálta a döntést, pedig az újságírók több ízben is rákérdeztek. Mindössze azt hangsúlyozta, hogy nem lesz olyan kisnyugdíjas, aki januárban 2200 lejnél kevesebbet kap. Jelezte ugyanakkor, hogy

Aláírta és elküldte a két véleményező minisztériumnak a miniszteri rendeleteket a gyermeknevelési támogatás, illetve a nyugdíjak emeléséről Marius Budăi munkaügyi miniszter.
Mint ismeretes, az eredeti bejelentés még arról szólt, hogy minden olyan személy megkapja januárban az 1200 lejes állami támogatást, akinek a nyugdíja nem éri el a havi 1600 lejt.
Romániában papíron több mint 3000 infrastruktúra-fejlesztési projekt fut, amelyek becsült összértéke meghaladja a 400 milliárd lejt, azonban ezeknek mindössze 42 százalékánál indultak el a tényleges munkálatok az építési területeken.
Románia mély gazdasági válságba süllyedt – így értékelte a friss GDP-adatokat pénteki gyorselemzésében Cristian Socol közgazdász. Adrian Negrescu gazdasági tanácsadó szerint is második negyedévi gazdasági stagnálást enyhe visszaesés követheti.
Az energiaválság elhúzódását a zsebünkön is meg fogjuk érezni – figyelmeztetett Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár.
A vártnál kevesebb áramot fogyasztott a romániai lakosság csütörtökön, miután a Duna alacsony vízállása miatt kényszerűen leállt a cernavodai atomerőmű 2. blokkja is – derül ki az adatokból.
Augusztus 16. és 31. között ideiglenesen 20 százalékkal csökkentik a gázolaj jövedéki adóját a nemzetközi árak jelentős emelkedése miatt.
Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.
A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.
1 hozzászólás