Hirdetés

Megoszló vélemények a román gazdaság bővüléséről

A tavalyi előrejelzéshez hasonlóan 2,5 százalékos gazdasági növekedést vár Romániában idén a Világbank, a washingtoni székhelyű pénzintézet szakértői szerint viszont jövőre 2,7 százalékra gyorsulhat a gazdaság bővülése – derül ki az intézmény legfrissebb, Globális Gazdasági Kilátások című, kedden megjelent jelentéséből.

Krónika

2014. január 15., 15:312014. január 15., 15:31

A Világbank egyébként a most közölt dokumentumban felfelé módosította Románia 2013-as és 2014-es kilátásait, a 2015-ös bővülési prognózist viszont rontotta. A tavalyi évre ugyanis szakértőik 1,6 százalékos bővülést vetítettek előre, idénre pedig 2,2 százalékosat, jövőre viszont már a korábbi előrejelzésekben 3 százalékos növekedésről beszéltek.

Bukarest derűlátóbb

Jóval optimistábbak azonban a Világbanknál a bukaresti illetékesek. Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter kedd este úgy nyilatkozott, hogy a rendelkezésükre álló adatok szerint a tavaly 3 százalékkal bővült a román gazdaság, miután az utolsó negyedévben a növekedés szintje elérte a 4,1 százalékot. Mint Voinea is emlékeztetett, az elmúlt két év legnagyobb növekedéséről van szó, amit a jó mezőgazdasági termelés és az exportok bővülése lettek lehetővé.

Victor Ponta miniszterelnök eközben az elmúlt héten arról beszélt, hogy a 2013-as költségvetési hiány a bruttó hazai termék (GDP) 2,5 százalékára rúgott, a gazdasági növekedés pedig a vártnál nagyobb, 2,7 százalékos volt. A román kormány, a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Bizottság utolsó prognózisukban 2,2 százalékos bővülést vetítettek előre a tavalyi esztendőre, idénre pedig 2,1–2,2 százalékos növekedést prognosztizáltak.

Világszinten is beindulhat a gyarapodás

Világviszonylatban egyébként a washingtoni székhelyű pénzintézet úgy vélekedik, hogy öt évig tartó pénzügyi válság után a fejlett országok vezetésével és Kína folytatódó jó teljesítménye hatására lassan beindul a világgazdaság gyarapodása.

Az elemzés szerint azonban a növekedési kilátások továbbra is sebezhetők lesznek a növekvő kamatlábak és a tőkemozgás által, minthogy az amerikai szövetségi jegybank mérsékli azt a fajta rendkívüli politikát, amellyel eddig ösztönözte a világ legnagyobb gazdaságát. A gazdasági növekedés a 2013. évi 2,4 százalékos után 3,2 százalék lesz az idén, és 3,4 százalék 2015-ben.

Az impulzus, amelyet a fejlett országok – egyebek között az Egyesült Államok és Japán – keltenek, növekedést kell hogy előidézzenek a fejlődő országokban is – olvasható a jelentésben, amelyet Kaushik Basu, a Világbank vezető közgazdásza mutatott be a szervezet washingtoni székhelyén.

„A globális gazdaság eseménytelennek ígérkezik. Furcsa világban élünk, ha jó hírnek számít, hogy eseménytelennek ígérkezik a jövő, mégsem meglepő, hogy ez a helyzet több évi gazdasági felfordulás után” – jelentette ki.

A kockázatok még nem múltak el

Ugyanakkor noha kisebbek lettek a világgazdaság kockázatai, nem múltak el, és ebben benne vannak az amerikai költségvetési kockázatok, az eurózóna elhúzódó felépülése és a kínai gazdaság átstrukturálásának lehetséges kudarcai is. A Fed azon döntése, hogy elkezdi visszafogni piaci beavatkozását, vagyis a mennyiségi könnyítést, „üdvözlendő, mert ez tükrözi azokat az egyre meggyőzőbb jeleket, amelyek arra utalnak, hogy beindult egy önfenntartó felépülés\".

A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a Fed egyre enyhébb piaci beavatkozásával párhuzamosan a növekedés természetes pályára áll, és a globális kamatlábak csak lassan növekszenek, 2016 közepére érik el a 3,6 százalékot. Japánban a nagy adagokban adott költségvetési és pénzügyi ösztönzők egy erős ciklikus fellendülést idéztek elő, de ahhoz, hogy ez fennmaradjon, strukturális reformok kellenek.

„Az eurózóna bankjai nagy munkát végeztek saját maguk átstrukturálásával, de a szektor még így is gyenge” – állapította meg a Világbank. Hozzáteszik: a totális bankunió részletei még nincsenek kidolgozva, és a az övezet továbbra is sokkhatásnak van kitéve.

Bár a fejlődő országok gazdasági növekedése 2013-ban viszonylag gyenge volt – mintegy 4,8 százalék – az utóbbi hónapokban megerősödött, részben a fejlett országok erősödésének, de annak hatására is, hogy a közepes jövedelmű nagy országok – mint India vagy Kína – felépültek a korábbi „betegeskedésből\".

Regionális szinten a Világbank szerint a növekedés egyenletes lesz Kelet-Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, szerény Latin-Amerikában, és visszafogott a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, utóbbiakban a térségben tapasztalható társadalmi és politikai viszályok miatt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés