Marosvásárhelyen megnyílt csütörtökön a háromnapos GastroPan, a legnagyobb romániai sütőipari és cukrászati kiállítás. A magyarországi és erdélyi magyar szakemberek által szervezett kiállításon 24 országból 132 cég állítja ki termékeit a marosvásárhelyi President központban 7000 négyzetméteren.
2015. március 20., 12:502015. március 20., 12:50
Váradi János, a kiállítás szakmai hátterét biztosító PanGastRo Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, 2001-ben költözött Magyarországról Székelyudvarhelyre, ahol 15 éve kezdte kiadni a romániai pék és cukrász szakma egyetlen szakfolyóiratát, a Brutarul și cofetarult, amely már a Moldovai Köztársaságban is kapható. E kiadvány és egy másik gasztronómiai szakfolyóiratuk hirdetői kérték fel a kiállítás megszervezésére.
A Boro Info Kft. által szervezett eseményt a szakterület kelet-közép-európai legnagyobb seregszemléjeként tartja számon a Pékek és Cukrászok Világszövetsége – mondta Váradi János.
„A Magyarországon bejáratott, működő rendszert hoztam át Erdélybe és Romániába” – magyarázta Váradi János, aki korábban a Magyar Pékszövetség igazgatója volt. Elmondta, a szakfolyóirat kiadása és a kiállításszervezés mellett létrehozták a romániai pék és cukrász szakma információs központját, ahol szakmai tanfolyamokat is szerveznek.
A marosvásárhelyi kiállításon több mint 200 tehetséges pék és cukrász szállt versenybe a szakmai díjakért. A pékdíszmunka díját a sepsiszentgyörgyi Diószegi pékség kapta meg, amely kenyértésztából készítette el, és sütötte ki több romániai történelmi épület, köztük a sinaiai Peles-kastély makettjét.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!