
Argentína Buenos Airesben létrehozandó számlákon keresztül akarja törleszteni adósságát hitelezőinek, hogy megkerülje az ország New York-i kifizetéseit zároló és ezáltal technikai államcsődöt előidéző amerikai bírói ítéletet – jelentette be Cristina Fernández de Kirchner argentin államfő.
2014. augusztus 20., 16:212014. augusztus 20., 16:21
Mint mondta: az erről szóló törvényjavaslat csütörtökön kerül az argentin parlament elé. A törvényjavaslat értelmében Argentína hitelezői a Buenos Aires-i jegybank által létrehozandó feltételhez kötött számlákon kapnák meg a törlesztőrészleteket, amelyeket eredetileg New York-i pénzintézeteken keresztül kellett volna folyósítania a kormánynak.
A törvényjavaslat szerint azon hitelezők is kapnának számlát Buenos Airesben, akik korábban elutasították az argentin kormány által felajánlott adósságátütemezést. Ez utóbbiak között vannak azok az amerikai fedezeti alapok, amelyek bírósági eljárást indítottak Argentína ellen, és ezáltal kikényszerítették az ország technikai államcsődjét.
Az ügy háttere, hogy Argentína 2001-es államcsődje után szerette volna átütemezni adósságait, amiről hitelezőinek 93 százalékával ugyan meg tudott egyezni, de egyes amerikai fedezeti alapok nem voltak hajlandók a kompromisszumra. Az alapok az általuk már az államcsődöt közvetlenül megelőzően – tehát a közelgő csőd tudatában – felvásárolt adósság teljes értékét követelték vissza, és ezért az Egyesült Államokban bíróság elé vitték az ügyet. Az amerikai igazságszolgáltatás pedig úgy döntött, hogy Argentínának fizetnie kell, és mindaddig nem törlesztheti tovább külföldi adósságát, amíg nem rendezi a fedezeti alapokkal szembeni, kamatokkal együtt nagyjából 1,5 milliárd dolláros tartozását.
Argentína mindeddig megtagadta az alapok kifizetését, a felek pedig nem tudtak tárgyalásos megoldásra jutni. Így az ország annak ellenére jutott államcsődbe, hogy alapvetően képes az átütemezett adósság törlesztésére. Kirchner szerint a csütörtökön benyújtandó törvényjavaslattal megkerülhető lenne a New York-i kifizetéseket gátló ítélet, mivel az argentin jegybank számláira értelemszerűen nem terjed ki az amerikai bíróság joghatósága.
Az argentin adósságok ügyében azért járt el amerikai bíróság, mert az államkötvényeket annak idején amerikai jog szerint, amerikai dollárban bocsátották ki. Buenos Aires már korábban is azt hangoztatta, hogy az amerikai eljárások sértik szuverenitását, azok „spekulánsok zsarolásának\" minősülnek, az azokat megindító cégeket pedig „keselyűalapoknak\" nevezte.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!