
Idén is május 25-ig ajánlható fel a jövedelemadó két százaléka bármely Romániában bejegyzett nonprofit szervezet javára. Az ily módon segíthető szervezetek közé tartoznak az egyesületek, alapítványok, egyházak, szakszervezetek, vállalkozói érdekvédelmi szervezetek, politikai pártok, lakótársulások, önsegélyező pénztárak, amennyiben működési szabályzatuk szerint nem profitra irányuló tevékenységet folytatnak, ugyanakkor az adótámogatást sem jövedelemszerzés érdekében használják fel.
2013. május 14., 18:402013. május 14., 18:40
2013. május 15., 10:412013. május 15., 10:41
Fizetésből származó bevétel esetén a 230-as, bármilyen más típusú jövedelem esetén a 200-as számú formanyomtatványt két példányban, kézzel kell kitölteni, majd a megyei adó- és pénzügyi igazgatóságon lehet benyújtani. A kitöltéshez a kiválasztott civil szervezet adataira is szükség van: pontos elnevezés, azonosítószám és bankszámlaszám.
Az Országos Statisztikai Hivatal által közölt adatok szerint 2000 óta folyamatosan nő azok száma, akik élnek a lehetőséggel és támogatást nyújtanak különböző szervezeteknek. Az elmúlt évben 1,6 millió alkalmazott – az adóköteles állampolgárok 25 százaléka – nyújtott íly módon támogatást több mint 25 ezer szervezetnek. A hozzájárulásból befolyó összeg azonban csökkenő tendenciát mutat: míg az elmúlt évben és 2011-ben a jövedelemmel rendelkezők 114 millió lej értékben adóztak, 2010-ben ez az összeg elérte a 117 milliót. Az elmúlt évben országos viszonylatban a Kolozs, Temes és Areş megyeiek jeleskedtek ebben a tekintetben, míg a Giurgiu, Ilfov és Teleorman megyei alkalmazottak esetében kisebb volt az adózási kedv.
A passzivitás miatt aggódnak
A szatmári Caritas szervezet minden eddiginél nagyobb kampányba kezdett idén a civileknek
juttatható adományok megszerzése érdekében, Löchli Tünde azonban úgy véli, örülhetnek, ha a tavalyi szintet eléri az ebből származó bevételük. A jótékonysági szervezet vezetője szerint az emberek borzasztóan passzívak, érdektelenek, lényegében semmiféle erőfeszítésre nem hajlandóak a civilek támogatása érdekében.
Elmondta: minden lehetséges eszközt bevetnek a sajtótájékoztatóktól a személyes megkeresésekig, azonban így is gyengének mondható az eredmény. Löchli Tünde szerint a szatmári Caritasnál a 2 százalékos felajánlásokból tavaly 32 ezer lej gyűlt össze, mely az éves költségvetésüknek mindössze 0,01 százalékát tette ki.
A színháziak is várják az adományokat
Nagy szüksége van a két százalékos adományokra a nagyváradi Szigligeti Színháznak is – mondta el a Krónikának Sorbán Attila, az intézmény közönségkapcsolati referense. A két évvel ezelőtt önállósult magyar színház idén először szervezett olyan tájékoztató kampányt Váradon, amellyel a kultúra ezen szegmensének támogatására hívja fel a közönséget.
Azok között, akik május 22-ig leadják az erre vonatkozó kitöltött formanyomtatványt a színház jegypénztáránál, kisorsolnak 4 belépőt a színház évad végi színészbáljára, egy televíziót és két darab, egy személyre szóló bérletet a közvetkező színházi évadra. Sorbán Attila azt mondta, tisztában van vele, hogy az égető szociális problémák inkább késztetik adakozásra az embereket, mint a kultúra, de kijelentette: a kezdő színészek alacsony fizetése, a kiszállások költségei és egyéb tényezők miatt akár a színház problémái is szociálisnak mondhatók.
A megyei költségvetásből támogatott intézmény éves büdzséje mindig korlátozott, a váradi önkormányzatnál pedig idén már nem pályázhatott vissza nem térítendő támogatásra egyetlen civil szervezet sem, ezért a színháznak annál fontosabbak a nézők és szimpatizánsok adományai – tudtuk meg.
„Az adakozók a közösséget is támogatják”
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem a Janus Pannonius Szakkollégiumán keresztül várja az adományokat– mondta el lapunknak Berke Beatrice szóvivő. Az akkredtiált egyetemet köztudottan nem támogatja a román állam, így kizárólag a magyarországi támogatásból, illetve a tandíjakból tartjs fenn magát. A szakkollégium és azon keresztül az egyetem támogatására való felhívásait kampány keretében tette közzé az intézmény.
Györbíró András, a szakkollégium tudományos igazgatója a Krónikának úgy fogalmazott: nemcsak egy felsőoktatási intézményt, hanem annak céljait, a közösségért való felelősségvállalást és a diákok életre való felkészítését is támogatja az, aki a PKE-nek ajánlja fel adója 2 százalékát. Összesítést egyelőre sem a színház, sem az egyetem nem készített.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója érdeklődésünkre elmondta, a magyarországi és a hazai adófelajánlásokból épült a csíksomlyói és a kovásznai gyermekotthon. „Közel tízezren ajánlották fel adójuk egy részét az alapítványnak, és ebből a pénzből több tíz gyereknek otthont adó intézmények létesültek. Ezért arra bíztatok mindenkit éljen ezzel a lehetőséggel, mindegy, hogy melyik civil szervezetnek ajánlja, de rendelkezzen adója két százaléka felől, mert sok kicsi sokra megy, a tenger is apró cseppekből áll”– mondta Csaba testvér.
Tavaly a háromszéki munkavállalók kevesebb mint 20 százaléka ajánlotta fel adója két százalékát civil szervezeteknek. A Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) vezetősége arra hívta fel a figyelmet, hogy május 25-ig élni kell ezzel a lehetőséggel. Tavaly csupán 12 330 alkalmazott rendelkezett adója 2 százaléka felől, ezen idén lehet javítani, hiszen a művelet néhány perces, az így befizetett adószázalék helyben marad, és a civilek hasznos programokat tudnak megvalósítani belőle. A negyven civil szervezetet tömörítő CIVEK adatai szerint tavaly Kovászna megyében összesen 630 ezer lej áramlott be a civil szférába a 2 százalékos adófelajánlásból, tehát átlag egy háromszéki 51 lejről rendelkezett.
Országos szinten az egy főre eső átlag adófelajánlás 17 lejjel magasabb a háromszéki átlagnál, ami a különböző régiókban a jövedelem-különbségeket mutatja. A CIVEK szerint azért is fontos az adófelajánlás, mert Háromszéken a civil szervezetek a gazdasági élet egyik szereplőjévé váltak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!