Az Európai Unióban (EU) vásárlóerő-paritáson (PPS) számolva Luxemburgban a legnagyobb az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP), miközben Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb – állapította meg az EU statisztikai hivatala, az Eurostat 2013-as előzetes adatai alapján.
2014. június 18., 16:402014. június 18., 16:40
Tavaly Luxemburgban az egy főre jutó GDP 264 százaléka volt az EU átlagának. A második helyezett Ausztria átlag 129 százalékkal. Épp nem érte el az átlagot Olaszország (98 százalék) és Spanyolország (95 százalék), és kevéssel maradt csak le Ciprus (86 százalék). Magyarországon az egy főre jutó GDP az EU-átlag 67 százaléka volt, miközben Bulgária 47 százalékon, Románia 54 százalékon állt.
Az Eurostat munkatársai szerint az egy főre jutó GDP gyakran használatos az országok jóléti szintjének mutatójaként, azonban nem feltétlenül alkalmas a háztartások életszínvonalának kifejezésére az országok közti különbségek miatt. Erre a célra szerintük jobban megfelel az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás (AIC).
Az AIC mutatót nézve továbbra is Luxemburg az első, az EU-s átlag 138 százalékával és Bulgária az utolsó az átlag 49 százalékával. Ahol jelentős különbség van a két metódus között, az Írország. Az egy főre jutó GDP alapján bőven az átlag fölött vannak az írek (126 százalék), de az AIC-adat alapján az átlag alatt (97 százalék).
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!