
A 230-as űrlap kitöltésével rendelkezhetünk adónk 2 vagy 3,5 százalékáról
Fotó: Barabás Ákos
Éppen egy hetük maradt mindazoknak, akik szeretnék felajánlani a tavalyi év folyamán befizetett jövedelemadójuk 2 vagy 3,5 százalékát civil szervezeteknek, miután idén március 15-ére hozták előre azt a határidőt, ameddig a kitöltött 230-as űrlapokat el kell juttatni az Országos Adóhatóság (ANAF) területi székhelyére. Időközben a román kormány halasztani szándékszik a leadási határidőt.
2019. március 08., 12:412019. március 08., 12:41
2019. március 08., 13:172019. március 08., 13:17
Változás ugyanakkor ebben az évben az is, hogy tavaly kevesebb jövedelemadó folyt be, miután az egységes adókulcs a korábbi 16 százalékról 10 százalékra csökkent – ezért is kérik azt az érintettek, hogy minél többen tegyék meg a felajánlást, hogy legalább a tavalyihoz hasonló összeg folyjon be. Felajánlásra buzdított csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is. „Éljünk ezzel a lehetőséggel, hiszen ha nem rendelkezünk róla, ez a pénz az államkaszában marad.
Ez nem bürokratikus, egyszerű meglépni” – fogalmazta meg a székelyföldi politikus.
Antal Árpád emlékeztetett egyúttal, hogy minden évben az előző év adójáról lehet rendelkezni. Mint részletezte: 2017-ben például a sepsiszentgyörgyiek az egy évvel korábbi adóból 946 ezer lejt ajánlottak fel, tavaly viszont a 2017-es adóból csak 894 ezer lejnyit „adakoztak”. A tavaly így a felajánlható érték 55,6 százalékáról rendelkeztek a város adófizetői, tehát az összeg közel fele az államnál maradt. „Ez azt jelenti, hogy majdnem kétszer annyi pénz kerülhetett volna a civil szervezetekhez” – hívta fel a figyelmet Antal Árpád, aki azt is kiszámolta, hogy a személyi jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra csökkentésével 80 millió lejről 49 millió lejre csökkent a városban befizetett adóalap, ezzel arányosan kevesebb a felajánlható összeg is. Így
Mint ismeretes, idén március 15-ig nyújt lehetőséget a kormány, hogy rendelkezzünk az adónk 2 százalékával, viszont az eddigi 2 százalék helyett a 3,5 százalék is felajánlható olyan civil szervezeteknek, amelyek pótolhatatlan, akkreditált szociális tevékenységet folytatnak. Április 1-től amúgy a törvény úgy változik, hogy egységesen minden civil szervezetnek 3,5 százalékot lehet felajánlani, de ez már csak jövő évre vonatkozik, mert az idei adományokról még a törvénymódosítás életbe lépése előtt kell rendelkezni.
Gőzerővel építik a fejlesztő és a helyi hivatalosságok által Erdély legnagyobb kiskereskedelmi (retail) parkjának nevezett, több mint 100 millió euróból megvalósítandó létesítményt Szászfenes község területén.
A pénzügyminisztérium vasárnap közzétett adatai szerint augusztusban az előző havi 1070,18 milliárd lejről 1084,25 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
szóljon hozzá!