
A cég célja, hogy az üzem 200 kilométeres körzetében felvásárolja a gazdáktól a tenyésztett szarvasmarhákat
Marhavágóhíd és csomagoló üzem épül mintegy 11 millió eurós beruházással a Sepsiszentgyörgy határában létesített ipari parkban – jelentették be kedden sajtótájékoztatón a befektetők, Gregor Roy Chowdhury és Gyergyai Botond helyi vállalkozók.
2019. március 05., 19:502019. március 05., 19:50
A létesítmény várhatóan 2020 nyarán kezdheti meg működését, és egy nyolcórás műszak alatt száz szarvasmarha feldolgozására, 40 tonna hús csomagolására lesz képes. A vállalat hatvan új munkahelyet teremt, és az általa feldolgozott húst a romániai piacon kívánja értékesíteni.
A befektetők az MTI-vel közölték:
A cég célja, hogy az üzem 200 kilométeres körzetében felvásárolja a gazdáktól a tenyésztett szarvasmarhákat, és ezzel újra versenyképes piacot teremt számukra.
„Úgy gondoljuk, ha a fiatal generáció azt látja, hogy az állattenyésztésnek van versenyképes piaca és jó megélhetést tud biztosítani családok számára, akkor nagyobb számban fordulnak ezen ágazat felé” – áll a közleményben.
Gregor Roy Chowdhury volt befektetési bankár, a többségi tulajdonos az MTI-nek elmondta: a Sc. Cultivo Srl-t kimondottan erre a beruházásra hozták létre 2016-ban, és azóta dolgoznak a beruházás előkészítésén. A zabolai Mikes grófok leszármazottja – aki Ausztriából költözött vissza ősei birtokára – hozzátette: magántőkével és banki hitellel indulnak, de próbálnak pályázati úton megszerezhető forrásokat is bevonni a vállalkozásba. A Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Program keretében magyar állami támogatásra is pályáztak.
Az idei év első kilenc hónapjában a múlt év azonos időszakához képest 8,2 százalékkal, 19 812 900-ról 21 446 200-ra nőtt a légiutas-forgalom Romániában az Országos Statisztikai Intézet (INS) szombaton közzétett adatai szerint.
A kormány elfogadott egy rendeletet, amely kiiktatja a védelmi iparba történő beruházásokat gátló akadályokat – jelentette be Radu Miruță.
Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.
A román és a magyar kormány együttműködési megállapodást készül aláírni az elektromos vezetékek szállítási kapacitásának növeléséről – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan.
A nyugdíjak és a szociális segélyek kézbesítése terhet jelent a Román Posta számára – jelentette ki Valentin Ștefan vezérigazgató.
Az év első tíz hónapjában a nyers adatok szerint 1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2024 azonos időszakához képest – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). Havi szinten viszont folytatódott a lejtmenet.
Tovább bővül a Nagyváradról repülővel elérhető külföldi célpontok sora – jelentette be pénteken Florin Birta, a város polgármestere.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 0,3 százalékkal, az Európai Unióban 0,4 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 0,1 százalékkal, illetve 0,3 százalékkal javult a gazdaság teljesítménye – közölte pénteken az Eurostat.
A kereskedelmi szálláshelyeken jegyzett vendégérkezések száma 1,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal csökkent az idei év első tíz hónapjában 2024 ugyanezen időszakához képest.
szóljon hozzá!