
Pánikvásárlás. Márciusban sorok is kialakultak a töltőállomásoknál
Fotó: Pinti Attila
Romániában a nyers adatok szerint 5,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az idei első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 8 százalékos volt.
2022. május 04., 11:172022. május 04., 11:17
A nyers adatok szerinti a növekedés főleg az üzemanyag-eladás 9,8 százalékos emelkedésének köszönhető, a nem élelmiszerek értékesítési volumene 7 százalékkal nőtt, míg élelmiszerekből, italokból és dohánytermékekből 1,7 százalékkal többet adtak el.
Márciusban a román kiskereskedelmi forgalom volumene mind a nyers, a mind a naptárhatással kiigazított érték szerint 5,5 százalékkal nőtt a tavalyi év harmadik hónapjához mérten.
Mint ismeretes, tavaly egész évben 10,1 százalékkal nőtt Romániában a kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben, miután 2020-ban 2,2 százalékkal emelkedett 2019-hez képest.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
szóljon hozzá!