
Határozatlan ideig meghosszabbította a magyar Országgyűlés a devizahitelesekre vonatkozó április 30-án lejárt kilakoltatási moratóriumot.
2014. május 13., 18:582014. május 13., 18:58
A bírósági végrehajtásról szóló törvény hétfőn este megszavazott módosítása alapján a kilakoltatási tilalom addig tart, ameddig meg nem születik a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály.
A Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter (képünkön) által jegyzett törvényjavaslat volt az első a parlament új ciklusában.
Az előterjesztés indoklásában emlékeztettek, hogy a meghosszabbított moratórium szabályai ezúttal is a téli kilakoltatási tilalomra vonatkozó rendelkezéseken alapulnak. Így nem lehet kilakoltatni azt a devizahitellel rendelkező magánszemélyt, aki nem jogosult más, beköltözhető ingatlanra, nem önkényes lakásfoglaló, akit nem sújtottak rendbírsággal, és akit nem ítélt el bíróság hitelezéssel kapcsolatos visszaélés miatt.
Ugyanakkor a fideszes Csöbör Katalin – miskolci országgyűlési képviselő – kezdeményezésére a parlament elfogadott egy szűkítő feltételt is, amely alapján bizonyos esetekben nem hosszabbítható meg a kilakoltatási tilalom.
Így a továbbiakban nem alkalmazható a moratórium, ha az ingatlan árverési vevője vagy átvevője helyi önkormányzat, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet, amely írásban vállalja, hogy a birtokbavételtől számított két éven belül felújítja az ingatlant, és a munkahelyteremtés, munkaerő-megtartás, helyben maradás elősegítése érdekében pályázatot ír ki a bérbeadására.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt: a moratórium a kormány javaslata szerint a devizahiteles adósokra vonatkozóan marad fenn, a jogalkotónak a helyzet hosszú távú rendezésére kell javaslatot tennie. Felidézte az eddigi lépéseket, köztük az árfolyamrögzítést, a végtörlesztést, a Nemzeti Eszközkezelő tevékenységét és a kamattámogatásokat.
Az államtitkár jelezte: bevárják az Európai Bíróság és annak nyomán a Kúria jogegységi döntését, a cél, hogy átfogóan és véglegesen kiiktatható legyen az árfolyamkockázat, és ne legyen szükség érvénytelenségi perek ezreinek indítására. Az ülésen elhangzott: a magyar devizahitelezés problémája tíz évre nyúlik vissza, akkor jelent meg elsősorban gépjárművek finanszírozási megoldásaként, később viszont állami támogatással lakáshitelezésre is igénybe lehetett venni.
Ez jelentősen megterhelte a költségvetést, mivel sokan gazdasági célokból vettek drága ingatlanokat állami támogatással. Sokak szerint a problémát a forint árfolyamának mozgása okozza, az előző ciklusban 974 milliárd forint árfolyamveszteség keletkezett emiatt, 2010 óta egy átlagos havi törlesztőrészlet akár 70 százalékkal is emelkedhetett.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
szóljon hozzá!