Hirdetés

Már ketten dollármilliárdosok

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Iosif Constantin Drãgan Olaszországban élő román üzletember felzárkózott Ion Þiriac mellé a romániai dollármilliárdosok sorában, és 2006-ban ő Románia leggazdagabb embere – derül ki a Capital című gazdasági-pénzügyi hetilap által összeállított 300-as toplista adataiból. Drãgan, aki évekig listavezető volt, látványos vagyonnövekedésre tett szert a 2005-ös ranglista összeállítása óta.

Gazda Árpád

2006. november 15., 00:002006. november 15., 00:00

Tavalyi vagyonát 850 millió dollárra értékelték a Capital szakértői, ami akkor csak a második helyhez volt elegendő. Idén viszont már 1,39–1,6 milliárd dollár közötti vagyonról beszélnek a toplistát összeállító gazdasági szakértők. A tavalyi egyetlen dollármilliárdos Ion Ţiriac sem ült tétlenül: egymilliárdról 1,2–1,5 milliárdra duzzasztotta vagyonát. Alig maradt a milliárd dollártól Gigi Becali vagyona: a futballmágnásnak sikerült egyetlen év alatt megkétszereznie  a 2005-ben hetedik helyhez elegendő 400–450 millióját, idén a harmadik helyet jelentő 900–950 millió dollárra értékelték az összvagyonát. Őt aránylag kis különbséggel  Sorin Ovidiu Vântu követi.


Húsz újonc a 300 között

A Capital Top300-ban szereplő üzletemberek összvagyona eléri a 22 milliárd dollárt, ami Románia bruttó hazai termékének (GDP) 18,3 százaléka. Akárcsak 2005-ben, a legnagyobb vagyongyarapodás az ingatlanok szegmensében tapasztalható: a ranglistán szereplők egyharmada ezen a területen tevékenykedik. Területi leosztásban – akárcsak a korábbi években – Bukarestben él a legtöbb toplistás ember, szám szerint 121, majd Kolozsvár következik 18 nagyon gazdaggal. A tavalyi toplistához képest fontos változás, hogy míg 2005-ben alig 7 millió dollár körüli vagyonnal rendelkeztek a 300-as lista utolsó helyezettjei, idén az alsó határt 10 milliónál húzták meg. Húsz olyan személy került idén a leggazdagabbak listájára, akik tavaly nem szerepeltek.

Változatlanul Teszári a leggazdagabb magyar

Kábeltévé-szolgáltatásból, háztartási gépek forgalmazásából és természetesen ingatlanügyletekből lehet leginkább meggazdagodni Romániában – vonhatjuk le a következtetést, ha figyelemmel kísérjük a vezető romániai magyar üzletemberek vagyonának alakulását. A Capital toplistájára felkerült 11 magyar vállalkozóból ugyanis ketten kábelszolgáltatásból, hárman háztartási gépek forgalmazásából szerezték vagyonukat, ez utóbbi kategóriába tartozó Bába György, a Cosmo üzletlánc tulajdonosa pedig maga is kábeltévé-társaság működtetéséből szerezte meg az induláshoz szükséges tőkét.
Idén is Teszári Zoltán a leggazdagabb romániai magyar, a nagyváradi származású üzletember vagyona a tavalyi 180–190 millió dollárról 220–230 millióra gyarapodott. Tizenöt évvel ezelőtt, alig húszévesen fagylaltos bódét kezdett működtetni Nagyváradon, majd fagylaltpor- és ostyagyártással próbálkozott, ám hamarosan rádöbbent, a kábeltévé-hálózat kiépítése jövedelmezőbb lehet. Az általa 1992-ben alapított RCS&RDS nevű cég azóta három országban – Románia, Magyarország és Szlovákia – mintegy egymillió előfizető számára biztosítja a mindennapi televíziózást, internetkapcsolatot.
Tavaly még a negyedik leggazdagabb romániai magyar volt a jelenleg 60 millió dollárra rúgó vagyonnal rendelkező kolozsvári Urasi Béla. Ő a ’90-es évek elején taxisofőrként dolgozott, majd 5000 dollárral beszállt az éppen induló Astral Telecomba. Ma övé Kolozsvár – de talán egész Erdély – legdrágább lakása, a botanikus kert melletti ingatlant 3 millió euróra értékelik a szakértők. Az Astral eladásából származó hatalmas pénzösszeget üzlettársaival együtt nagyméretű ingatlanokba fektette.
A harmadik helyre csúszott vissza a tavalyi második székelyudvarhelyi RMDSZ-szenátor, Verestóy Attila, akinek 53–54 millió dolláros vagyonát a faipar, az élelmiszeripar, az értéktőzsde, valamint az ingatlanberuházások gyarapították. Miközben tavaly csak a nyolcadik helyen álltak a romániai magyar vállalkozók rangsorában, idén a negyedikre futottak be Fodor Zsolt és felesége, Silvia, az Euro GSM tulajdonosai, akik egyetlen év alatt megkétszerezték vagyonukat: a tavalyi 22–23 millió után idén már 45–50 milliójuk van.
Ha Kézdivásárhely, akkor háztartási gépek, mondhatnánk, hiszen a Domo üzletláncot működtető Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc egyaránt a felső-háromszéki városból indultak. Szarvadi és felesége, Zsuzsanna a maguk 40 millió dollárjával az ötödik legvagyonosabb erdélyi magyaroknak számítanak, de Hegedűsnek sem kell szégyenkeznie a maga 32 milliójával, ami a nyolcadik helyet biztosítja számára. Előbb informatikai céggel, majd kábeltévézéssel indult, de hamarosan átváltott a háztartási gépek és berendezések forgalmazására Bába György kézdivásárhelyi vállalkozó, a Cosmo üzletláncot működtető Primex cég tulajdonosa a hatodik leggazdagabb hazai magyar. Húszévesen kezdte, ma, 37 évesen 38–39 millió dolláros vagyonnal rendelkezik.
Pászkány Árpád kolozsvári üzletember a hetedik, akárcsak tavaly, a maga 35–40 millió dollárra rúgó vagyonával. A kilencedik helyet kiérdemlő Kurkó János György idegenforgalmi és ingatlanbefektetésekkel foglalkozó üzletember 23 millió dolláros vagyonnal rendelkezik. Miközben az őt megelőző személyek az elmúlt évben gazdagodtak, a csíkszeredai üzletember vagyona változatlan maradt.
László Jánosnak, a székelyudvarhelyi Impar cégcsoport, illetve a Küküllő szálloda tulajdonosának a tavalyi 12–13 millióról 20–21 millió dollárra gyarapodott a vagyona, míg Kovács Zoltán temesvári üzletember különböző sajtóorgánumok, nyomdák, reklámcég működtetése és ingatlanberuházások révén megszerzett vagyona 11–12 millió dollárról 19–20 millióra nőtt.

Konzervatív párti krőzusok

Külön listán sorakoznak a leggazdagabb politikusok. Változatlanul Dan Voiculescu konzervatív pártelnök a legmódosabb, akinek vagyona egyetlen év alatt 150 millió dollárral gyarapodott. Az ugyancsak konzervatív párti George Coposnak majdnem sikerült megkétszereznie vagyonát, 230 millió dollárról 420 millióra nőtt. Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor Románia harmadik leggazdagabb politikusa 54 millió dollárral. Dumitru Becşenescu, volt PC-s, jelenleg független képviselő vagyona 35-ről 41 millió dollárra gyarapodott, míg a demokrata párti bukaresti főpolgármester, Adriean Videanu 4 millió dollárról 30 millióra gazdagodott. A konzervatív párti Corneliu Pascu vagyona eléri a 25 millió dollárt, Nicolae Bara demokrata párti képviselő pedig kis híján megháromszorozta a vagyonát: 7 millió dollárról 20 millióra. Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő 5 millió dollárral lett gazdagabb, vagyona jelenleg 20 millióra tehető. A gazdagok között a „legszegényebb” politikus Dan Ioan Popescu volt szociáldemokrata párti képviselő – jelenleg szintén a PC soraiban aktivál –, vagyonát 13 millióra dollárra értékelik a Capital szakértői. n


A Petrom a legértékesebb

A száz legértékesebb romániai vállalkozás toplistáját mutatta be tegnap a Ziarul Financiar című gazdasági és pénzügyi napilap. Ezt a rangsort a magántőkéjű vállalkozások uralják: első helyen a Petrom olajipari vállalat áll, amelyet a Román Kereskedelmi Bank (BCR) és az Orange Románia mobiltelefon-szolgáltató követ. Utánuk a szintén mobiltelefon-szolgáltató Vodafone, a Román Fejlesztési Bank (BRD), a Hidroelectrica, a RomTelecom, a Romgaz, az Electrica Muntenia Sud, a Raiffeisen Bank  következik. A száz legértékesebb cég közül 61-ben a külföldi tőke van túlsúlyban, a további 39 román többségi tőkéjű vállalkozás közül 21-ben a román állam kezében van a részvények többségi hányada. A toplistán szereplő valamennyi cég piaci értéke meghaladja az egymilliárd eurót, de egyiké sem haladja meg a 10 milliárdot. A százas ranglistát 250 cég üzleti eredményeinek a megvizsgálása után állították össze.


 A leggazdagabb romániai magyarok
(millió dollár)


 1.    Teszári Zoltán    220-230
 2.    Urasi Béla    60
 3.    Verestóy Attila    53-54
 4.    Fodor Zsolt és Silvia    45-50
 5.    Szarvadi Zsuzsanna és Loránd    40
 6.    Bába György    38-39
 7.    Pászkány Árpád    35-40
 8.    Hegedűs Ferenc    32
 9.    Kurkó János György    23
10.    László János    20-21
11.    Kovács Zoltán    19-20
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra

Jelentős változás előtt áll a tejipar: az Európai Unió új csomagolási szabályai miatt a feldolgozóknak fokozatosan át kell alakítaniuk a tej, a joghurt, a tejföl, a vaj és a sajtok csomagolását.

,,Újracsomagolja” a tejipart az EU: komoly beruházások várnak a feldolgozókra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék

A jelenlegi szabályozás alapján nem igényelhetik vissza az érintettek a nyugdíjukból levont egészségbiztosítási járulékot (CASS), ezért erre vonatkozó kérelmet sem érdemes benyújtaniuk a területi nyugdíjpénztárakhoz.

Nem jár vissza automatikusan a nyugdíjakból levont egészségbiztosítási járulék
2026. augusztus 13., csütörtök

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Stabil az országos villamosenergia-rendszer, a működés a megszokott rendben zajlik, és nem fenyeget kockázat a folyamatos országos áramellátásban azt követően sem, hogy csütörtökön ellenőrzött módon leállították a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját.

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt
2026. augusztus 13., csütörtök

Egyelőre nincs baj a cernavodai leállás miatt

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu jegybankelnök.

A kánikula és az aszály miatt rontotta inflációs előrejelzését a román jegybank
2026. augusztus 13., csütörtök

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök szerint a következő két hétben kiemelt feladat a helyreállítási terv (PNRR) keretében finanszírozott beruházások befejezése és átvétele.

Versenyfutás az idővel: sürgősen pontot kellene tenni 4500, a PNRR-ből finanszírozott beruházás végére
2026. augusztus 12., szerda

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával

Új hitelgarancia-program segítheti a romániai mezőgazdasági vállalkozásokat az üzemanyag- és szállítási költségek finanszírozásában.

Gázolajra kaphatnak hitelt a gazdák, 80 százalékos garanciával
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi

Az infláció 2,26 százalékpontos csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi, csupán egy matematikai korrekció – értékelt szerdán az Agerpresnek Flavius Valentin Jakubowicz, a Romániai Pénzügyi-Banki Elemzők Egyesületének (AAFBR) elnöke.

Elemző: az infláció csökkenése nem a gazdaság javulását jelzi
2026. augusztus 12., szerda

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest

A barnamedvék, varjúfélék és kormoránok növekvő állománya által okozott mezőgazdasági károkra hivatkozva rugalmasabb uniós fajvédelmi szabályozást sürget a román mezőgazdasági minisztérium.

Gazdák kontra vadkárok: rugalmasabb uniós szabályokat akar Bukarest
2026. augusztus 12., szerda

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Hirdetés
Hirdetés