
Nem rendelkezett elég pénzzel a Gruia Stoica üzletember tulajdonában lévő Grup Feroviar Român (GFR) magán vasúttársaság ahhoz, hogy megvásárolja a Román Vasúttársaság teherszállító ágazatát (CFR Marfă) – vélekedett Ramona Mănescu közlekedésügyi miniszter.
2013. december 15., 22:522013. december 15., 22:52
A tárcavezető (képünkön) vasárnap a Pro Tv egyik adásában beszélt a CFR Marfă meghiúsult privatizációjáról, amelynek kapcsán azt is elmondta: a minisztérium egyelőre nem fizette vissza a versenytárgyalást megnyerő GFR által letett 10 millió eurós garanciát.
„Nem tudom megmondani, hogy a magántársaság végül visszakapja vagy sem az összeget, az ügyben Cristian Ghibu államtitkár, a teherszállító ágazat privatizációjáért felelős bizottság vezetője folytat tárgyalásokat a GFR illetékeseivel” – mutatott rá Mănescu.
Hozzátette: azért nem személyesen foglalkozik az üggyel, mert amikor október elején átvette a tárcavezetői tisztséget, a magánosítással kapcsolatos egyeztetések már lezárultak. A közlekedésügyi tárca vezetője azt is elmondta: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nemrég azt javasolta, hogy nyilvánítsák fizetésképtelennek a tetemes adósságot felhalmozott állami vállalatokat – többek között a CFR teher- és személyszállító ágazatát –, a minisztérium azonban ezt visszautasította.
„Nem tartom hatékony megoldásnak a fizetésképtelenségi eljárást, így az IMF képviselőivel abban állapodtunk meg, hogy az érintett társaságoknál inkább átszervezéseket hajtunk végre, illetve jövedelmezővé tesszük ezeket” – magyarázta Ramona Mănescu.
Amint arról beszámoltunk, Victor Ponta miniszterelnök nemrég ígéretet tett arra, hogy rövid időn belül újra megkezdik a privatizációs eljárást.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
szóljon hozzá!