
A használatarányos útdíjfizetési rendszer (e-útdíj) a hónap eleji bevezetése óta több mint 5,5 milliárd forintos bevételt termelt, az utakon zavartalan a forgalom, ezért semmi sem indokolja a leállítását – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
2013. július 14., 13:362013. július 14., 13:36
2013. július 14., 13:402013. július 14., 13:40
A minisztérium a Demokratikus Koalíció (DK) pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A párt az e-útdíj rendszer azonnali leállítását követelte. Varju László, a DK politikusa szerint a rendszert felelőtlenül vezették be, ezért el kell végezni a kihagyott teszteket, hogy ne okozzanak további károkat a fuvarozóknak és a gazdaságnak.
Az NFM közleményében azt írta, hogy \"az utakon zavartalan a forgalom, az üzembiztosan működő rendszer leállítását, visszavonását\" ezért semmi sem indokolja. Az induláskor óhatatlanul jelentkező, viszonylag kisszámú panaszt folyamatosan kezelik, javítják a felmerülő problémákat. Hangsúlyozták, az e-útdíj bevezetése a szakmai közmegegyezés szerint hosszú évek óta halaszthatatlan feladat. Július 1-je óta a jelentős részben külföldi fuvarozók az utak állapotában okozott károk és a környezetszennyezés ellentételezéseként a korábbinál nagyobb mértékű útdíjat fizetnek a nehéztehergépkocsik után. A nemzetközi kamionforgalom számára így nem lehet többé a szomszédos országok fizetős szakaszainak olcsó elkerülő útja Magyarország – írták.
Mint arról beszámoltunk, a használatarányos útdíjfizetési rendszer átmeneti leállítását Peredi Péter, a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége főtitkára egy hétfői sajtótájékoztatón azért kérte, mert tapasztalataik szerint a rendszer rosszul számláz. Völner Pál, a NFM infrastruktúráért felelős államtitkára még aznap cáfolta ezt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
szóljon hozzá!