Hirdetés

Luxusvonat indult Budapestről Teheránba

Először indul luxusvonat Budapestről Teheránba, a Golden Eagle Danube Express a Nyugati pályaudvarról 70 utassal vágott neki szerdán délelőtt a mintegy 7000 kilométeres, 13 napig tartó útnak Iránig; a 10–15 ezer dolláros jegyár ellenére minden jegy elkelt az első útra.

MTI

2014. október 15., 15:162014. október 15., 15:16

A luxusvonat indulása előtt a pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője elmondta: hármas együttműködéssel jött létre a rendkívüli vonatút: a Golden Eagle angol utazási iroda, az angol Danube Expressz és a MÁV Nosztalgia Kft. dolgoztak együtt, hogy megvalósulhasson.

Az utazásszervezést és a jegyértékesítést a brit utazási iroda végezte, a jegyek 10-15 ezer dollárba kerültek, az első útra minden jegy elkelt.

A 13 veterán kocsiból álló szerelvény Románián, Bulgárián át érkezik meg Törökországba, ahol teherkompra teszik, majd a rakodással együtt 6-8 órás komputat követően az ázsiai oldalon Izmit városból indul tovább Teheránba.

A 30 fős magyar személyzet – köztük 4 szakács, 6 pincér, 11 utaskísérő – gondoskodik a többségében ausztrál, angol, amerikai és német vendég kényelméről, és a magyar vasúttársaság biztosítja a muzeális értékű járműveket is – ismertette Zaránd György. A luxusszerelvények közül kiemelte az Albert Flóriánról elnevezett étkezőkocsit, amelyet idén újítottak és szereltek fel a legmodernebb konyhatechnikai eszközökkel.

Közölte: 2015-ben 4 hasonló luxusutat terveznek, amely balkáni útvonalakkal fog kiegészülni, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Macedónia, Görögország, Bulgária országait érintve.

Tim Littler ötletgazda, a Golden Eagle utazási iroda alapító-tulajdonosa arról beszélt, hogy a projekt szervezése évekkel ezelőtt kezdődött, a társaság 25 éve üzemeltet luxusvonatokat egyebek között a transzszibériai vasútvonalon.

Ali Shirzadian Yazd, a budapesti Iráni Nagykövetség első titkára szerint a vonattal utazó turistacsoportnak különleges élményben lesz része, ők lesznek az elsők, akik vonattal juthatnak el Iránba. A közel kéthetes úton a vonat olyan országokon halad keresztül, amelyek egyenként is csodálatos látnivalókkal rendelkeznek – tette hozzá.

Szendrey András vonatmenedzser ismertette: a vonatnak extrém körülmények között kell megtennie az utat, nagy magaslatokon át, éjszaka mínuszokban, nappal pedig 40 fokos melegben, a világutazás ezért számos műszaki kihívást jelent, különösen, hogy egyes eszközök között előfordul a 60 év korkülönbség. „Műszaki csoda” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az iráni kollégáik értetlenül álltak a több mázsa tüzelő előtt, amit a régi szén és fatüzelésű kocsikhoz kellett.

Beke Marcella vonatmenedzser elmondta, hogy a vendégekkel a helyi ételkülönlegességeket is megismertetik, mivel a szakácsok az oda-visszaútra szóló menüsort úgy állították össze, hogy az ételekhez helyben beszerzett alapanyagokat is felhasználnak majd.

A sajtótájékoztatón kiosztott program szerint a luxusvonatot Budapesttől Lajosmizséig gőzmozdony húzza, Lajosmizsén csikósok állítják meg. Az utasok nem töltik valamennyi éjszakát a vonaton, Isztambulban például egy patinás szállodában, Izmitben pedig barlanghotelban szállnak meg.

Az odaút végén, az iráni oldalon, ahová az éjszakai órákban érkezik a vonat, alkoholt már nem szolgálnak fel. A vendégek számos különleges programon vehetnek részt, megismerkednek Irán kulturális, építészeti, és vallási nevezetességeivel.

A vonat maximális sebessége óránként 120 kilométer. A visszaút több mint 2000 kilométerrel hosszabb, 9500 kilométer, ebből 5800 kilométert Iránban, 12 órát a sivatagon keresztül tesz meg a szerelvény. A vonat november 9-én érkezik vissza Budapestre.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés