Hirdetés

Lerántották a leplet az új Samsungokról

A barcelonai Mobile World Congress, a mobilgyártók egyik legfontosabb éves eseményének talán legvártabb pillanata volt vasárnap este, amikor a Samsung lerántotta a leplet legújabb csúcsmodelljeiről, a Samsung Galaxy S6-ról és a Samsung Galaxy S6 Edge-ről.

Krónika

2015. március 02., 16:182015. március 02., 16:18

2015. március 02., 16:182015. március 02., 16:18

Mind a két készülék 5,1 colos kijelzővel rendelkezik, valamint 16 megapixeles hátsó és 5 megapixeles elülső kamerával van felszerelve, a különbség mindössze annyi, hogy utóbbi hajlított kijelzős. Érdekesség ugyanakkor, hogy vezeték nélkül lehet tölteni. A vártnak megfelelően a Samsung Galaxy S6 és S6 Edge már Android Lollipop rendszerrel válnak elérhetővé (5.0.2).

Mint a Pcworld.hu szakportál is emlékeztet, a Samsung eddigi csúcsmobiljait széles körben kritizálták az anyaghasználatuk miatt, ugyanis valamennyi készülék műanyagból készült. Így ezen a téren végezte a leglátványosabb munkát a koreai vállalat, ugyanis a Galaxy S6 és Galaxy S6 Edge egyaránt fém oldalkeretet kapott, az elő- és hátlapjukat pedig Gorilla Glass 4 üveg fedi.

Maga a dizájn is változott: ugyan általánosságban véve mindkét telefon felismerhetően „samsungos” vonalakkal rendelkezik, de részleteiben sokat finomult a megjelenés, egyes szögekből nézve pedig sokak szerint Apple iPhone-os érzetet keltenek a telefonok. Főként a sima Galaxy S6, a hajlított kijelzős testvére egyedibb. Érdekesség ugyanakkor, hogy az előlapi Home gombba ujjlenyomat-olvasót építettek be, a hátlapjukon lévő érzékelővel leolvasható a pulzus.

A szakértők ugyanakkor azt mondják, hogy az új mobilok egyik legnagyobb szoftveres újítása a Samsung Pay fizetési rendszer, amely az Apple Pay közvetlen ellenfele. A nyár végétől kezdve lesz használható, ráadásul elvileg bármely hagyományos bolti kártyaolvasóval kompatibilis – csak végig kell húzni a kártyaleolvasó felett a telefont, a mobilba épített speciális chip által „kisugárzott” mágneses tér emulálja a hagyományos bankkártya lehúzását. A fizetéshez szükséges alkalmazás többek közt az American Express-, MasterCard- és VISA-kártyákkal is kompatibilis.

Arról azonban semmit nem árult el a koreai cég, hogy milyen áron juthatunk majd hozzá az új készülékekhez, erre az információra várhatóan az április 10-én esedékes piacra dobásig várni kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés