2012. szeptember 13., 09:142012. szeptember 13., 09:14
Az ENSZ szakosított intézményének kedden, egy quitói regionális tanácskozáson ismertetett jelentése szerint ez a szám a gazdasági válság ellenére is 4 százalékos növekedést jelent majd a 2011-es évhez képest. Az idei év első hat hónapjában 467 millióra rúgott a turisták száma, ami 5 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáéban mérteket – mondta ecuadori sajtótájékoztatóján Taleb Rifai, az UNWTO főtitkára, hozzátéve, hogy éves szinten számolnak a 4 százalékos növekedéssel.
A szervezet jelentéséből kiderült: tavaly a bolygó lakói közül 990 millióan keltek útra turisztikai célokból 1,2 billió dolláros bevételt generálva. Négy százalékos növekedéssel számolva idén már 1,03 milliárd turistával lehet kalkulálni világszerte. Rifai kitért arra, hogy a pénzügyi-gazdasági válság miatt 2012-ben látványosan esett a Kínába látogató európaiak aránya, és ugyanez tapasztalható Thaiföld, Indonézia, India, illetve Közép- és Dél-Amerika esetében is. Az egzotikus úti célok helyett az európaiak ugyanis inkább saját kontinensüket részesítették előnyben. Ezzel szemben ugrásszerűen nő a külföldre utazó kínaiak, oroszok, brazilok, indiaiak és dél-koreaiak száma.
Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.
A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.