Hirdetés

Lassan túl lehetünk a válságon

A közép-kelet európai térség számára kiegyensúlyozott gazdasági évre számít 2014-ben Kovács Árpád, Magyarország Költségvetési Tanácsának (KT) elnöke.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. október 23., 15:562013. október 23., 15:56

Az állami büdzsé készítésének folyamatát felügyelő független testület vezetője szerint Románia és Magyarország is lassacskán túl van a válságon, mint ahogyan erre az egész térségre már jellemző a fokozatos gazdasági növekedés. „Úgy gondolom, hogy ez a térség nagyjából együtt mozog, versenyképességi szempontból is nagyjából együtt van értékelve, aminek van egy csoportképződési jellemzője is. Láthatóan a világ ezt a térséget egyre inkább egységes egészként kezeli, nincsenek markánsan kiugró vagy lemaradó teljesítmények” – magyarázta a Krónika érdeklődésére a szakember. Jelezte, még a válságkezelés lépései is sok hasonlóságot mutatnak, mindenhol megtörtént az a 13-15 tipikus beavatkozás, csupán azok üteme volt eltérő. „Magyarország 2010 körül nagyon intenzív és kemény beavatkozási terápiát végzett, hiszen erre nagyon magas társadalmi felhatalmazása volt és van a jelenlegi kormányzásnak. Kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, olyan körülmények között, amikor a magyar eladósodottsági szint összehasonlíthatatlanul rosszabb volt, mint a román. Magyarországon most szerencsére a nagyon alacsony inflációnak a hatásait látjuk, ami talán előbb-utóbb a fogyasztás fellendülésében is meg fog jelenni” – mutatott rá Kovács, aki ugyan nem ismeri mélységeiben a román költségvetést, de úgy véli, hogy az európai államokban nagyjából hasonló és stabil annak szerkezete, „egyik évről a másikra elég nehéz ezeken az arányokon változtatni”.

 

IMF-függőség és kockázatok

Tény azonban, hogy miközben Magyarország már teljes egészében a piacról finanszírozza az államháztartás folyókiadásait és az esedékes törlesztő-részleteket, addig Románia a Nemzeti Valutalaptól (IMF) felvett újabb hitele miatt megkötések mellett tervezi büdzséjét, Kovács ugyanakkor jelezte: „a befektetők mindig országkockázatokat visznek bele a kölcsön összegébe”. „Ha valaki a szabad piacról finanszírozza magát, akkor ez az ország-kockázat a hitelező részéről egy magasabb kamatban érvényesül. A nemzeti szervezetektől felvett hitelnél a kamat alacsonyabb, de a különböző adósságszolgálattal kapcsolatos terminusok nem mindig annyira kedvezőek. Az IMF a kockázatot úgy próbálja csökkenteni, hogy beleszól az adott ország pénzügypolitikájába, követelményeket ír elő, kétségtelenül fékezve ezzel a pénzügyi kormányzás mozgásterét. Megszorításokat kell hozni, limiteket kell adni. A Nemzetközi Valutalaptól felvett hitel biztos, hogy korlátozó tényezőt jelent az ország pénzügyi szuverenitásában” – szögezte le Kovács, emlékeztetve arra, hogy az általa vezetett testület öt évvel ezelőtt épp az IMF hitelcsomagnak a részeként jött létre.

A büdzsé és a választások

Magyarországon 2014-ben választási év lesz, de a KT-elnök szerint ez a büdzsében nem fog visszatükröződni. „A magyar kormányzatnak nincs szüksége választási költségvetést csinálni. A teherelosztás szempontjából már korábban megtörténtek a szükséges lépések, az adórendszerben nem lesznek lényeges változások. Én úgy gondolom, hogy ezután a nagyon markáns, nagyon kemény léptekkel haladó, sok vitát kiváltó időszak után, egy konszolidációs és kiegyensúlyozott társadalmi és gazdasági államháztartási év jön el, természetesen feltételezve, hogy az európai fejlődés az általam is mutatott mérsékelt, pozitív sávban marad és nem lesz újabb gazdasági megrázkódtatás” – mondta Kovács.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés