
Külföldi cégek építhetik meg a Brassó melletti Vidombákra tervezett nemzetközi repülőteret – jelentette be Claudiu Coman, a Brassó megyei önkormányzat alelnöke.
2015. június 02., 16:562015. június 02., 16:56
Mint kifejtette: több külföldi vállalkozás képviselőjével is tárgyalásokat folytat a hivatal, jelenleg ezeknek a cégeknek a fizetőképességét ellenőrzik. „Már a külföldről mutatott érdeklődés is biztató. Amint törvényesen is megszerezzük a leendő repülőtér területét, elindítjuk a nemzetközi licitre vonatkozó jogi eljárást” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az alelnök.
Coman elmondása szerint a projekt kivitelezésére egyelőre három cég esélyes: egy Magyarországon és Ausztriában is működő csoport, egy törökországi cég, valamint egy török–izraeli konzorcium.
A Brassó megyei önkormányzat 2009-ben, egy kormányrendelet nyomán kapott egy 200 hektáros területet a légikikötő megépítésére, az egyetlen feltétel az volt, hogy a beruházást öt éven belül, legkésőbb 2014-ig be kell fejezni. Mivel ez nem történt meg, a terület visszakerült az állam tulajdonába.
A megyei tanács idén újabb eljárást indított a helyszín visszaszerzése érdekében, ezúttal viszont már 15 éves határidőt kértek a projekt véglegesítésére. A kezdeményezésre még három szenátusi bizottságnak és a kormánynak kell rábólintania, majd az önkormányzatnak is meg kell vitatnia a tervet – magyarázta Coman. Hozzátette: a tulajdonjogi helyzet tisztázásáig nem lehet elkezdeni az építkezést.
„Szívesen látjuk Bukarestet, amennyiben részt kíván venni a kivitelezésben, és a brassói önkormányzattal is partnerséget kötnénk, ezt minden bizonnyal a város is megfontolja, hiszen a befektetés elsősorban a helyiek érdekeit szolgálja” – fogalmazott a megyei tanács alelnöke.
A vidombáki repülőtér 2850 méter hosszú, 45 méter széles kifutópályájának építését egyébként tavaly ősszel fejezték be, a munkálatokat a megyei önkormányzat finanszírozta.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!