Hirdetés

Közműdíj- és üzemanyag-drágulás áprilistól

Az üzemanyag és több közműszolgáltatás is drágul április elsejétől, ezzel szemben olcsóbb lesz a telefonszolgáltatók által felszámolt úgynevezett kapcsolási díj. 

Kőrössy Andrea

2014. március 10., 18:152014. március 10., 18:15

A benzin és a gázolaj ára az üzemanyagokra a következő hónaptól kivetendő, literenkénti hét eurócentes adó miatt emelkedik: becslések szerint a gázolajért átlagosan 6,5 lejt, míg a benzinért literenként 6,2 lejt kell majd fizetni. Eszerint egy 50 literes tartály feltöltése a járműtulajdonosok számára az eddigiekhez képest átlagosan 25 lejjel fog többe kerülni.

A földgáz ára áprilistól mind a lakossági, mind az ipari fogyasztók számára emelkedik az energiaár-liberalizáció soron következő szakasza nyomán: a pénzügyminisztérium előrejelzése szerint a háztartásoknak 2, a vállalatoknak pedig 5 százalékkal kell majd többet fizetniük az energiaforrásért.

Elsejétől többe kerül az elektromos energia is: a lakossági fogyasztók átlagosan egy százalékkal fognak többet fizetni az eddigi számlákhoz képest. Az üzemanyag és közműszolgáltatások drágulása miatt minden bizonnyal hamarosan az élelmiszerek ára is emelkedik, így a háztartások kiadása a következő hónaptól akár több száz lejjel is növekedhet.

Jó hír viszont a mobiltelefon-előfizetőknek, hogy áprilistól csökken Romániában a kapcsolási díj, vagyis az a szolgáltatók által meghatározott fix összeg, amelyet a hívás időtartamától függetlenül, a hívó és hívott fél sikeres összekapcsolásáért számítanak fel.

Az illetéket a mostani 3,07 eurócentről 0,96 eurócentre mérsékli az országos távközlési hatóság (ANCOM) az Európai Bizottság jóváhagyása nyomán, ez a szolgáltatók számára évi 150–200 millió eurós kiesést is jelenthet, ez az éves jövedelmüknek mintegy 8 százaléka. Figyelembe véve ugyanakkor a Romániában nyilván tartott 22,6 millió előfizetést, az ügyfelek évente átlagosan 6,6–8,8 euróval fognak kevesebbet fizetni a szolgáltatásért.

Noha a nagy telefonszolgáltatók – főként az Orange és a Vodafone – a bevételkiesés miatt a beruházások visszaesésétől tartanak, Valentin Mircea, a Versenytanács korábbi vezetője szerint a vállalatoknak ehelyett más bevételi forrásokat kellene keresniük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál

Az Országos Adóhatóság (ANAF) megkezdte az értesítések kiküldését az úgynevezett luxusadó kapcsán, amelyet a drága autók és ingatlanok tulajdonosaira vetnek ki.

Luxusterhek: az adóhivatal kopogtat a drága ingatlanok tulajdonosainál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
Hirdetés
Hirdetés