Hirdetés

Közelharc Vasluiban a palagáz miatt

Saját testükkel próbálták megakadályozni hétfőn a Vaslui megyei Pungeşti lakosai, hogy az amerikai Chevron vállalat folytassa a palagázlelőhelyek feltérképezését.

Bálint Eszter

2013. december 02., 17:372013. december 02., 17:37

A helyiek már hajnali négy órakor elállták az utat, csendőri, valamint rendőri beavatkozásra is szükség volt, aminek nyomán több helyi lakos, illetve csendőr is megsérült. A polgárok egyébként azt mondják, hogy a csendőrség indokolatlanul bántalmazta őket, a rend őrei szerint viszont a tiltakozók egy csendőrautót is megrongáltak, továbbá nem voltak hajlandóak eleget tenni utasításaiknak. A kedélyeket a délutáni órákra sikerült valamelyest csillapítani, igaz, addigra több helyit is bekísértek a rendőrőrsre, a tiltakozást viszont nem hagyták abba.

Azt, hogy újra elkezdett lelőhelyek után kutatni az adott területen, hétfői közleményében a Chevron is megerősítette. Állításuk szerint azonban csak hagyományos eszközökkel kutatnak, betartva a hatályos környezetvédelmi előírásokat.

Az amerikai vállalat és a csendőrök védelmére kelt egyébként Victor Ponta miniszterelnök, aki – mint ismeretes – soha nem rejtette véka alá, hogy nem csak Vaslui megyében, hanem az ország egész területén támogatja a palagáz kitermelését. A kormányfő leszögezte, a csendőrök a törvény előírásai szerint jártak el, hiszen a magántulajdont védelmezték. Hozzátette: a lényeg az, hogy energetikai szempontból az ország függetlenné váljon. „Minden tiszteletünk azé a húsz, ötven, száz forrófejű emberé, de ez egy annyira fontos nemzeti projekt, hogy alkalmaznunk kell a törvényt, s szem előtt kell tartanunk a nemzeti érdeket” – fogalmazott Ponta.

Amint arról korábban írtunk, a tüntetők ellenzik a palagáz úgynevezett repesztéses (fracking) technológiával való kitermelését. Az Egyesült Államokban már alkalmazott, Franciaországban azonban betiltott eljárás keretében homokkal és vegyi anyagokkal kevert vizet sajtolnak magas nyomáson a kőzetbe, hogy kiszabadítsák onnan a gázt. Ez azonban környezetvédők szerint földrengéseket okozhat és elszennyezheti a talajvizet.

Szolidárisak ugyanakkor Erdélyben is a pungeşti-iekkel: hétfő délután Nagyváradon, Temesváron, illetve Nagyszebenben is szerveztek szolidaritási tüntetéseket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés