Hirdetés

Korrupciós ügybe keveredett a TFG és a CFR vasúttársaság

Korrupciós ügyben érintett Călin Mitică kolozsvári üzletember, a Transferoviar Grup (TFG) magánvasúttársaság alapítója és tulajdonosa – számolt be az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). 

2014. október 28., 17:172014. október 28., 17:17

A DNA kedden 22 házkutatást végzett a TFG, valamint a román vasúttársaság személyszállító (CFR Călători) és teherszállító (CFR Marfă) részlegének irodáiban, továbbá magánlakásokban Bukarestben, Ilfov, Kolozs és Galac megyében. Az ügyészség tájékoztatása szerint a nyomozást a 2012–2014-es időszakban elkövetett korrupciós bűncselekmények ügyében indították.

A DNA gyanúja szerint Călin Mitică – aki a kolozsvári Remarul 16 Februarie nevű, vasúti sínek építésével és korszerűsítésével foglalkozó vállalkozásnak is főrészvényese – a TFG más illetékeseivel együtt bűnbandát hozott létre, amelynek révén a CFR több vezető beosztású alkalmazottját és a SALROM országos sókitermelő vállalat illetékeseit is lefizette, hogy a Mitică által vezetett cégekkel ezek számára kedvező szerződést kössenek.

A nyomozók rámutattak: Mitică a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó előírások áthágásával és bizalmas információk megszerzésével arra törekedett, hogy minél inkább kiszorítsa a CFR Marfát a sószállító ágazatból, ezzel párhuzamosan pedig egyre nagyobb részesedést szerezzen a piacon. A DNA azt is kiderítette, hogy az üzletember által vezetett cégekre több olyan nagyszabású projektet is rábíztak a megvesztegetett személyek, amelyek elvégzéséhez nem rendelkeztek a szükséges technikai eszközökkel és anyagi forrásokkal.

A meghamisított licitek nyomán ráadásul jelentősen felértékelt és tulajdonképpen haszontalan feladatokkal bízták meg a TFG-t és a kolozsvári céget, így Mitică vállalkozásai hatalmas összegű fiktív számlákat állítottak ki és könyveltek el.

Az Agerpres hírügynökség ügyészségi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Teodor Gavriş, a CFR Călători egyik igazgatója törvénytelen módon ítélt oda egy több mint 220 millió lejes, a CFR számára előnytelen projektet. Mitică cégének vasúti járműveket kellett volna megjavítania, a korszerűsítést azonban a legtöbb esetben nem végezték el, illetve nem a szerződésnek megfelelően hajtották végre, ennek ellenére Gavriş megjegyzés nélkül elfogadta a munkálatokat. Az igazgató állítólag 490 ezer lejes csúszópénzt kapott az elmúlt két év során.

A bűnbanda Georgel Mihuţot, a dési sóbánya vezetőjét, a SALROM technikai igazgatóját ugyanakkor 65 ezer lejjel fizette le egy kedvező szerződés érdekében még 2012–2013-ban.

Mitică emellett annak érdekében is csúszópénzt adott, hogy megússzon több hatósági ellenőrzést, így nem derült fény arra, hogy vállalkozásai gyakorlatilag képtelenek elvégezni azt a feladatot, amellyel hivatalosan megbízták azokat.

A Mitică által vezetett TFG az elmúlt időszakban személyszállítás terén is egyre népszerűbb, mivel az állami vasúttársasághoz képest sokszor kedvezőbb időpontokban indít járatokat, és nem mellékesen a jegyeket is olcsóbban kínálja. A magántársaság Erdélyben a Kolozsvár–Nagyvárad–Félixfürdő útvonalon működtet rendszeres járatokat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt

Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.

Bukarest az energiaárak elszabadulásától tart a közel-keleti konfliktus miatt
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)

A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.

Striker: célba talál a Dacia legújabb modelljével is? (VIDEÓ)
2026. március 13., péntek

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak

Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.

Vészhelyzet az üzemanyagok drágulása miatt? Fel van adva a lecke a kormánynak
2026. március 13., péntek

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.

APIA: március közepétől adhatók le a 2026-os támogatási kérelmek
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron

Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.

Romániába tartó vendégmunkások rekedtek átutazási pontokon az iráni helyzet miatt, munkaerőhiány a láthatáron
2026. március 13., péntek

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban

Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.

Lassult az infláció, az áram drágult a legnagyobb mértékben februárban
2026. március 13., péntek

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként

Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.

Gázolaj: március végére minden bizonnyal eléri a 10 lejt literenként
Hirdetés
2026. március 12., csütörtök

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében

Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.

Újra jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, elemzők szerint vészesen közeleg a 10 lejes szint a gázolaj esetében
2026. március 12., csütörtök

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri

Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.

Bolojan visszaéléseket tapasztalt a munkanélküliek támogatási rendszerében, a joghézagok felszámolását kéri
2026. március 12., csütörtök

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába

Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Ivan: Washington informálisan belement a Lukoil finomítójának újraindításába
Hirdetés
Hirdetés