
Át kellene gondolni, hogy Románia valóban 2019-től vezetné-e be az eurót – véli Mugur Isărescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) kormányzója, aki szerint a határidő „túlságosan optimista”.
2015. április 20., 20:112015. április 20., 20:11
A jegybankelnök (képünkön) szerint ugyan az ország teljesíti az egységes fizetőeszköz bevezetéséhez szükséges, a maastrichti szerződésbe foglalt öt feltételt, de továbbra is léteznek kockázati tényezők.
„Az ország veszélyes helyzetben van. Már 2015 áprilisában járunk, és még mindig nincs konkrét forgatókönyv az euró bevezetésére vonatkozóan” – magyarázta Isărescu hétfőn egy szakmai konferencián. A pénzügyi szakember rámutatott: a céllal járó felelősséget az egész társadalomnak közösen kell vállalnia, a tervet pedig minél előbb hivatalos dokumentumba – törvénybe, politikai paktumba, határozatba – kell foglalni.
A BNR kormányzója úgy véli: ideje részletesen tárgyalni arról az útról, amelyet Romániának meg kell tennie a közös fizetőeszköz bevezetéséig, hiszen eddig nagyrészt csak szóbeli megegyezés született a 2019-es céldátumról, „az idő pedig egyre fogy”. „Tapasztalataim szerint Romániában semmi nem valósul meg, ha nincs konkrét, írásba foglalt célidőpont. A pártoknak közös dokumentumot kell kidolgozniuk az ügyben, amelynek túl kellene mutatnia a választási kampányokon” – fogalmazott Mugur Isărescu.
A központi jegybank elnöke kifejtette: noha az országnak gazdaságilag és pénzügyileg sikerült közelebb kerülnie az Európai Unióhoz, belföldi viszonylatban továbbra is jelentős különbségek vannak. „Bukarest és néhány nagyváros valóban felzárkózott, de sok régió még mindig messzemenően elmaradott. Emiatt újra kellene gondolni, hogy a 2019-es céldátum valóban reális-e” – magyarázta Isărescu.
A BNR vezetője szerint a legnagyobb veszélyt az a gondolat jelenti, miszerint az euró bevezetése egyszerűen csak annyit jelent, hogy egy pénznemet egy másikra cserélünk. „Ez a gondolat több mint hibás, ennél jóval komolyabb az ügy” – hívta fel a figyelmet a nemzeti bank kormányzója.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!