Fedezzük fel! címmel indít erdélyi konferenciasorozatot a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Wilfried Martens Centre for European Studies, együttműködésben az RMDSZ-szel. Mint a szövetség szerdai hírlevelében rámutatnak, a kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint civil és ifjúsági szervezek képviselőinek szánt ingyenes képzések célja, hogy az EU-s pályázati projektek kidolgozását és lebonyolítását szakemberektől származó gyakorlati információkkal segítse.
2015. március 11., 16:282015. március 11., 16:28
A konferenciasorozat megnyitója és első rendezvénye csütörtökön lesz a kolozsvári Minerva Házban, pénteken pedig Marosvásárhelyen a Concordia Szállóban a kis- és közepes vállalkozások képviselőit várják, nyitóbeszédet mond Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke és Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. A konferencia moderátora Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára.
A hivatalos tájékoztatás szerint a rendezvényen a különböző intézmények képviselői mutatják be a témával kapcsolatos pályázati lehetőségeket és feltételeket, a közvetlenül Brüsszelből vagy a romániai hatóságokon keresztül megpályázható kiírásokat, a pályázatíró cégek képviselői pedig a pályázási folyamatról, a sikeres pályázók az előző időszak tapasztalatairól beszélnek.
Mint a közlemény is emlékeztet, a hamarosan lezáruló 2007–2013 közötti pénzügyi időszakot Románia minden valószínűség szerint jelentős forrásvesztéssel zárja. Az eredménytelenség egyik oka a közvélemény hiányos tájékozottsága – számos szervezethez, vállalkozóhoz kevés információ jutott el a pályázati lehetőségekről és a támogatási eljárásokról.
„Az új, 2014–2020 közötti pénzügyi időszak kezdete lehetőséget nyújt arra, hogy az információ közelebb jusson a célcsoportokhoz. Románia esetében is több új program, szabály és pályázati eljárás lépett érvénybe. Ezek bemutatása, tudatosítása jobban előkészített és lebonyolított projekteket eredményezhet, hozzájárul szervezeteink és vállalkozóink sikeréhez” – mutatnak rá.
Az elkövetkező fél évben egyébként a konferencia Nagyváradot, Szatmárnémetit, Csíkszeredát, Székelyudvarhelyt és Sepsiszentgyörgyöt is felkeresi. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött – az érdeklődők ezt a www.fedezzukfel.eu oldalon tehetik meg, és ugyanitt érhető el a konferenciák részletes programja is.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!