Hirdetés

Kolozs megyei együttműködés a körgyűrűért

Úgy tűnik, nincs akadálya annak, hogy a kolozsvári, a szászfenesi és a Kolozs megyei önkormányzat közösen építse meg a Kolozsvár és Szászefenes közötti útszakasz forgalmát tehermentesítő körgyűrűt.

Kiss Előd-Gergely

2013. január 25., 08:552013. január 25., 08:55

Emil Boc, Kolozsvár PDL-s polgármestere szerdán jelentette be, hogy az új városrendezési terv készítőinek javaslatára a megyeszékhely önkormányzata egy egy kilométeres utat tervez építeni a villamos  monostori végállomásától a Polus Center háta mögé, ahol ez rácsatlakozna a szászfenesi önkormányzat által épített útra.

Boc elmondása szerint a majdani körgyűrű a megyei közgyűlés által tervezett új regionális sürgősségi kórház könnyebb megközelítését is lehetővé tenné, ezért a megye vezetésével partnerségben hajtanák végre a beruházást. A körgyűrűt egyébként az tenné teljessé, hogy a monostori villamosmegállót a Bükkön keresztül összekötnék a Tordai úttal, ehhez pedig csak a már meglévő útszakasz 13 kilométerét kell felújítani. Ezenkívül további 8,5 kilométer gyorsforgalmi út megépítése is szerepel a városi önkormányzat tervei között – ez a Monostor lakónegyedi Cora bevásárlóközpontot kötné össze az észak-erdélyi autópálya gyalui felhajtójával. Az útszakasz terveiben ugyanakkor egy új Szamos-híd építése is szerepel.

Emil Boc szerint viszont mindehhez az is szükséges, hogy a megyei önkormányzat is jóváhagyja az új általános városrendezési tervet. A témában már egyeztetett is Horea Uioreanu USL-es Kolozs megyei tanácselnökkel, s szerinte nem kell attól tartani, hogy a rivális pártok színeiben mandátumot szerzett önkormányzati vezetők politikai szembenállása miatt meghiúsulhatnak a tervezett beruházások. Hasonlóképpen nyilatkozik Horea Uioreanu is.

Mint mondja, a megyei önkormányzat nem gördít akadályt az új kolozsvári városrendezési terv elfogadása elé, a helyi közgyűlésnek viszont néhány hiányzó dokumentumot pótolnia kell. Mint részletezte, a városháza még nem juttatta el a megyei tanács urbanisztikai és területrendezési bizottságához a városrendezési terv jóváhagyásához elengedhetetlen környezetvédelmi engedélyt. Ezenkívül még a közlekedési minisztérium és a Kolozs megyei kataszteri hivatal engedélyével is adós a kincses város polgármesteri hivatala.

„A polgármester tervei valamennyi civilizált város számára szükséges befektetések, ezért örülök nekik. Ami az általános városrendészeti terv elfogadását illeti, biztosíthatom a polgármester urat, hogy amint kiegészítik a dokumentációt a hiányzó iratokkal, megkapják a megyei tanács jóváhagyását” – fogalmazott Horea Uioreanu.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg

Az adóemelések, a háborúk okozta gazdasági válság, illetve az abból fakadó bizonytalanság miatt az otthont választók számára már sokkal inkább számít fő szempontnak a lakás ára, semmint az, hogy megfeleljen addigi elképzeléseiknek, igényeiknek.

Megváltoztak a lakásvásárlási trendek: már az ár a lényeg
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Közel négyszer magasabb a román infláció az uniós átlagnál
2026. március 18., szerda

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között

Szerdán is folytatódott az iráni konfliktus kirobbanása által kiváltott dráguláshullám a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom a benzin literenkénti árát újabb 10 banival, a gázolajét pedig újabb 15 banival emelte meg.

Padlógázzal nőtt tovább az üzemanyagok ára, a Versenytanács nem lát kartellezést a töltőállomások működtetői között
2026. március 18., szerda

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?

A kritikus infrastruktúra részévé teszi a műtrágyagyártást a bukaresti szenátus által már elfogadott törvénytervezet, amely a marosvásárhelyi Azomureș vegyipari kombinát állami megmentésére irányul.

Azomureș: nemzeti érdek az erdélyi ipar vitatott jelképének megmentése?
Hirdetés
2026. március 17., kedd

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat

Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.

OECD: Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat
2026. március 17., kedd

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya

A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).

Újra egymilliárd euró alatt a román folyó fizetési mérleg hiánya
2026. március 17., kedd

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott

A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Tovább nőtt az államadósság, 2025 év végén a GDP közel 60 százalékára rúgott
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége

Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.

Nagyot nőtt a szélerőművek által megtermelt áram mennyisége
2026. március 17., kedd

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni

Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.

Pénzügyminiszter: aggasztó az üzemanyagárak emelkedése, a kormány be fog avatkozni
2026. március 17., kedd

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt

Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.

Az EU a gázárak korlátozását fontolgatja az iráni háború miatt
Hirdetés
Hirdetés