Hirdetés

Kollektív kereset a bankok ellen

Kollektív per keretében tíz romániai bankot készül beperelni több mint ezer devizahiteles a hitelszerződésben lévő tisztességtelen feltételek miatt.

Rostás Szabolcs

2013. november 18., 09:122013. november 18., 09:12

Gheorghe Piperea bukaresti sztárügyvéd a hétvégén bejelentette, az adósok közül valamennyien svájci frankban vettek fel hitelt 2006–2008 között, többségük esetében pedig a havi törlesztőrészlet megkétszereződött a szerződéskötéskor rögzített összeghez képest. „Más ügyfeleim nevében hasonló okok miatt már 2010 októberében perbe hívtam különböző pénzintézeteket, azoknak a pereknek a többségét már másodfokon vagy a legfelsőbb bíróságon tárgyalják. A mostani kollektív kereset során a per időtartama valószínűleg megfeleződik, ezért számításaim szerint két éven belül jogerős, megfellebbezhetetlen ítélet születik több mint ezer devizahiteles ügyében” – idézte Gheorghe Pipereát a Digi24 hírtelevízió. Az ügyvéd hozzátette, a kollektív per első tárgyalására várhatóan jövő év februárjában kerül sor. Különben a hírtévé összeállítása szerint Romániában mintegy 300 ezer személy vett fel bankkölcsönt svájci frankban, ami ellentmond a Mugur Isărescu jegybanki kormányzó által a nyáron közölt adatoknak, miszerint a hazai frankhitelesek száma nem éri el a 30 ezret.

Több mint ezer ügyfele nevében a bukaresti ügyvéd többek között azt követeli majd a bíróságon, hogy „fagyasszák be” a frank/lej árfolyamot a szerződéskötéskor rögzített árfolyamnak megfelelően. Mindazok, akik 2006–2008 között folyamodtak ilyen alapú bankhitelhez, 1,7–2,2 lej/svájci frank árfolyamon kötötték meg a szerződést, jelenleg viszont 3,6-4,1 lejes paritás alapján törlesztik a hitelszrészletet. A kezdeményezés a magyar kormány által bevezetett árfolyamgáthoz hasonlít, amelynek keretében a frankot 180, az eurót 250, a jent pedig 2,5 forinton törleszthetik a magyarországi devizahitelesek. Egyébként Gheorghe Piperea a Román Nemzeti Bankot is felelősnek tartja a devizahitelesek helyzetéért, szerinte a jegybank szemet hunyt a hitelszerződésekben tetten érhető tisztességtelen feltételek fölött, emiatt az ügyvéd fontolgatja, hogy bepereli a BNR-t is. Mint arról beszámoltunk, Romániában immár lehetővé vált, hogy a bírósági pernyertesség ne csak egy adott, hanem a szolgáltató valamennyi szerződésére vonatkozzék. Ennek megfelelően jogerős bírósági döntéssel arra kötelezhetik a bankokat, hogy valamennyi hitelszerződésükből töröljék az adósokat károsító tisztességtelen feltételeket. Országos szinten jelenleg kilenc pénzintézet ellen zajlik bírósági per több ezer felperes egyéni keresete nyomán – a toplista élén a Volksbank és az OTP Bank szerepel –, a hazai bíróságokon pedig a legtöbb esetben az adósok, más esetekben a pénzintézetek számára kedvező ítéletek születtek. Mostantól azonban nemcsak az egyénileg pereskedő felperes kaphat elégtételt, hanem egy-egy szolgáltató – legyen az bank, telefon, víz-, áram- vagy gázszolgáltató – is köteles lesz valamennyi szerződését módosítani, ha tisztességtelen feltételeket talál benne az igazságszolgáltatás.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 01., vasárnap

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.

Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak

Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?

Gödörből a csúcsra? Az európai turizmus legnagyobb nyertesei közé várnak
2026. október 31., szombat

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút

A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.

Románia vakvágányon: Magyarországon tízszer népszerűbb a vasút
2026. október 31., szombat

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők

Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.

Anyasági büntetés: Európában dolgoznak, Romániában otthon rekednek a nagycsaládos nők
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen

A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.

Kiderült, hol tart a hatalmas bevétellel kecsegtető gázkitermelés előkészítése a Neptun Deep lelőhelyen
2026. október 30., péntek

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla

Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Romániában drágult a legnagyobb mértékben az áram. Nem csoda, hogy itt fáj a legjobban a villanyszámla
2026. október 30., péntek

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni

A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.

Lesz pénz a nyugdíjakra? A munkaügyi miniszter elmondta, kell-e aggódni
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?

Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.

Kolozsváron csillagászati ár, Zilahon is egyre drágább – Mennyibe kerülnek a lakások Erdély nagyobb városaiban?
2026. október 29., csütörtök

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt

A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.

Eladták a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt
2026. október 29., csütörtök

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat

A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.

Elkezdődtek a ROBOR-perek: bíróságon támadják a bankok a rájuk rótt rekordbírságokat
Hirdetés
Hirdetés