Hirdetés

Kilátástalan autópálya-helyzet

Közel hatszázan váltak munkanélkülivé a határmenti Pécskán, miután bezárták a Nagylak és Arad közötti autópálya-szakasz egyik építőtelepét a kivitelező Alpine Bau vállalat csődje miatt.

Kőrössy Andrea

2013. július 29., 17:252013. július 29., 17:25

2013. július 29., 17:282013. július 29., 17:28

A múlt hónapban fizetésképtelenséget jelentő osztrák cégnek ráadásul több tízezer lejt kellene kifizetnie helyi alvállalkozóknak. A dél-erdélyi autópálya Pécska és Arad közötti szakaszának már 80 százaléka elkészült, a munkálatokat azonban le kellett állítani, így a járművek csak jelentős korlátozás mellett közlekedhetnek az érintett részen.

A szakasz jelentősen lerövidítené a Pécska és Arad közötti távolságot, a gépkocsik emellett a megyeszékhely repülőterére, vagy Temesvárra is jóval hamarabb eljutnának. A kivitelező egyébként már leaszfaltozta a szakaszt, azonban hiányzik a korlát, az útjelző táblák és az útfesték, emellett több híd sincs teljes mértékben befejezve. A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint ugyanakkor a szakaszt jobban őrzik, mint egy katonai bázist, így a közlekedést az őrző-védő cég munkatársai is nehezítik.

Hónapok óta nem fizet a kivitelező

Antal Péter, Pécska polgármestere nagy balszerencsének tartja, hogy a munkálatokat az utolsó száz méteren kellett leállítani. \"A kivitelezés felfüggesztése gazdasági szempontból rendkívül negatívan érinti a városunkat. Közel hatszázan maradtak munka nélkül, ráadásul többen nem kapták meg teljes bérüket a munkaadótól. Az Alpine Bau emellett hatalmas adósságot hagyott hátra, így az érintett cégek akár csődbe is mehetnek\" – panaszolta az elöljáró. Mint rámutatott, a kivitelezőnek mintegy 100 ezer lejt kellene kifizetnie helyi szállító cégeknek, más kereskedelmi társaságoknak pedig 10 és 40 ezer lej közötti összeggel tartozik.

\"Az Alpine Bau két-háromhavonta fizette ki a számlákat, az utóbbi hónapokban felgyűlt összegeket azonban már nem törlesztette. A cég többek között éttermeknek, autószerelő, illetve autóalkatrészekkel kereskedő műhelyeknek adós\" – derült ki. Antal Péter azt is hangsúlyozta: az autópálya-szakaszra nagy szükség lenne, hiszen Pécskán naponta több mint 10 ezer jármű, köztük rengeteg teherautó halad át, az utak túlterheltsége miatt pedig évente többtucatnyi közúti baleset történik.

Évente többtucatnyi baleset történik

Hasonlóan vélekedett Teodor Tudur, az autópálya-rendőrség nyugati részlegének vezetője, aki rámutatott: a romániai Calafat és a bulgáriai Vidin közötti új Duna-híd júniusi megnyitása óta jelentősen növekedett a teherforgalom az Arad megye körüli térségben. \"Az autópálya-szakasz befejezése rendkívül hatékonnyá tenné a közlekedést, hiszen már az Arad és Temesvári közötti rész megnyitása után is egyértelműen csökkent a térségben a balesetek száma\" – magyarázta az illetékes.

Nicolae Ioţcu, az Arad megyei tanács elnöke hozzátette: a csődbe ment Alpine Bau nemcsak pécskai, de más megyei cégek fele is tetemes adósságot halmozott fel. A tanácselnök szerint a társadalmi és gazdasági vonzat mellett az is nagy probléma, hogy a térséget még mindig nem sikerült hozzákapcsolni Magyarországon keresztül az európai autópálya-hálózathoz, a Nagylak és Arad közötti szakasz ugyanis a négyes számú páneurópai folyosó része lesz.

Nem hivatalos források szerint az Országos Útügyi és Autópálya-társaság (CNADNR) nem bízik abban, hogy a Pécska és Arad közötti szakaszt még ebben az évben sikerül befejezni. A versenytárgyalás kiírása, illetve az új kivitelező kiválasztása hónapokba telhet, a téli hónapok alatt pedig szüneteltetni kell az építkezést.

Az Arad és Pécska közötti részt egyébként 124 millió euróért építette volna meg az Alpine Bau, az összesen 39 kilométer hosszú Nagylak–Arad autópálya másik részét pedig román–portugál együttműködéssel valósították volna meg 115 millió euróból, azt a szerződést azonban a munkálatok késése miatt nemrég szintén felbontották. A CNADNR ígérete szerint ez utóbbi szakasz esetében augusztusban választják ki az új építőt. Mindkét szakasz építését 2011 októberében kezdték el, a kivitelezést pedig idén áprilisig kellett volna befejezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.

Derűlátó jóslat: júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
Hirdetés