Hirdetés

Kifizetési rendellenességek az Astra biztosítónál

Rendellenességek merültek fel az Astra biztosítótársaság kártérítési ügyeinek lebonyolítása kapcsán, ezért a Pénzügyi Szervezetek Felügyelete (ASF) az ügy tisztázására szólította fel a vállalatot. 

Kőrössy Andrea

2013. július 09., 15:102013. július 09., 15:10

2013. július 09., 15:112013. július 09., 15:11

A Független Autószervizek Szövetsége (ASSAI) már korábban jelezte, hogy a kötelező gépjárműbiztosítással (RCA) rendelkező ügyfelek a balesetben keletkezett kár értékének alig 25–40 százalékát kapják meg a biztosítótól, így a károsultak nem tudják megfelelőképpen megjavíttatni járművüket. Az ASF kedden közleményben jelezte, hogy az autószervizek szövetségének felhívásától függetlenül már korábban az ügy tisztázását kérték az Astrától, amely a legnagyobb romániai gépjárműbiztosító.

Az ASSAI szintén közleményben hívta fel a figyelmet, hogy az Astra néhány hónapja új kártérítési rendszert vezetett be, amely szerint a biztosító nem fizeti ki teljes mértékben a javítási munkálatokat az önhibáján kívül balesetet szenvedett ügyfél számára. Az Astra ehelyett átutal egy bizonyos összeget vagy a kliens saját bankszámlájára, vagy a biztosító által az ügyfél számára nyitott kontóra. A vállalat telefonos üzenetben jelzi, hogy az ügyfelet kártalanították, a kártérítési eljárást pedig lezárja. Az ügyfélnek ezt követően már nincs lehetősége egyeztetni az összegről, amely a kár értékének átlagosan mindössze 25–40 százaléka.

A Dacia–Renault csoportnál több ügyfél is panaszkodott

Hasonló rendellenességre figyelmeztet a Dacia–Renault csoport is, amelynek tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban egyre több kötelező gépjárműbiztosítással rendelkező ügyfél kereste fel azzal autószervizeiket, hogy közösen keressenek megoldást a kialakult helyzetre. „A legnagyobb probléma, hogy az Astra a kliens beleegyezése nélkül utal át egy bizonyos összeget, amelyről a biztosító úgy véli, hogy elégséges a gépkocsi javítására. Nem tudni, hogy az összeget milyen módszer alapján számolják ki, a kártérítési ügyintézés rendkívül átláthatatlan, emiatt azonban a károsult nem tudja megfelelő minőségben megjavíttatni autóját” – magyarázta a Mediafax hírügynökségnek Marius Ghiban, a csoport elnöke.

Az Astra illetékesei nem kívántak nyilatkozni az ügyben a sajtónak. A Pénzügyi Szervezetek Felügyelete ugyanakkor közölte: a biztosítónak megadott határidőn belül válaszolnia kell a felszólításukra, ha pedig bebizonyosodik, hogy az Astra nem megfelelően járt el az ügyfelekkel, a kihágás mértékétől függően az ASF akár fel is függesztheti a vállalat működési engedélyét.

Az ASF megadott hatéridőn belül magyarázatot vár

A hatályos jogszabályok szerint a balesetet szenvedett ügyfélnek kártérítési kérvényt kell benyújtania a biztosítónál, amely ajánlatot tesz egy bizonyos összegről, amelyet a keletkezett kár alapján pontosan megindokol. A kötelező gépjárműbiztosítás lényege, hogy a károsított személyek minden esetben kártérítést kapjanak, függetlenül a balesetet okozó személy anyagi helyzetétől.

Az ASF beszámolója szerint tavaly 8,3 százalékkal emelkedett a biztosítótársaságok RCA-ból származó bevétele, amely összesen 2,13 milliárd lej volt. Romániában a legnagyobb biztosító az Astra után az Euroins, a Carpatica Asig, az Asirom és az Omniasig. A Biztosítótársaságok Országos Szövetségének (UNSAR) adatai szerint 2012 végén az Astra több mint 978 ezer érvényes RCA-val rendelkezett, bevétele pedig elérte a 410 millió lejt, ezzel piacvezető volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés