
Júliusban mintegy 1,6 százalékkal kevesebb turista szállt meg a romániai vendéglátó-ipari egységekben a megelőző hónaphoz képest, a vendégéjszakák száma pedig 4,2 százalékkal csökkent – számolt be az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2013. szeptember 02., 17:022013. szeptember 02., 17:02
Tavalyhoz képest ugyanakkor mindkét irányból növekedett a határátlépések aránya: idén júliusban 3,2 százalékkal több külföldi érkezett Romániába, és 5,1 százalékkal több hazai turista hagyta el az országot. A tavalyi év azonos időszakához képest 1,5 százalékkal kevesebben szálltak meg a hazai szállodákban, idén júliusban ugyanakkor a turisták 73 százaléka hotelekben foglalt szállást.
A statisztikai intézet adatai szerint a vendéglátó-ipari egységek kihasználtsága júliusban mindössze 33 százalékos volt, szállodák esetében pedig a lefoglalási arány 41 százalékos volt. Vendégéjszakák tekintetében a turisták 86 százaléka volt romániai, 14 százalékuk pedig külföldi. A külföldi turisták 80 százaléka egyébként Európából érkezett, közülük pedig 83 százalék az Európai unió valamely tagállamából.
A hazai nyaralók átlagosan 3 napig szálltak meg egy vendéglátó-ipari egységben, míg a más országból érkezők esetében ez az átlag alig 2 nap. Az INS arról is beszámolt, hogy az év első hat hónapját figyelembe véve idén 3,3 százalékkal több turista foglalt szállást Romániában, az év első felében ugyanakkor a szálláshelyek kihasználtsága 23 százalékos volt, 1,2 százalékkal több, mint 2012 első felében.
A szállodák és hotelek kihasználtsága valamivel nagyobb, 28 százalékos volt 2013 első hat hónapjában. Vendégéjszakák szempontjából a turisták alig 19 százaléka érkezett külföldről az év első felében. A statisztikai intézet egyébként nemrég arról számolt be, hogy bár a tavalyi év hasonló idõszakához viszonyítva nõtt a romániai szálláshelyeken regisztrált turisták száma, még mindig igen elenyészõ közöttük a külföldi.
A szakemberek szerint ennek oka sokrétű, a megfelelõ ajánlatoktól az ár-minõség arányig számtalan tényezõ szerepet játszik a negatív statisztikákban. Nagyban függ egyébként a nemzetiségtől, hogy ki hova utazik – derül ki a statisztikákból. A Bukarestben vagy valamely megyeszékhelyen megszállók közül a legtöbb olasz, német, francia, brit vagy izraeli. A kirándulások, túrák kedvelt színhelyein is az olaszok és a németek vannak az elsõ két helyen, ám õket a magyarországiak, a franciák, majd a törökök követik. A hegyvidéki üdülõtelepeken és a gyógyfürdõknek otthont adó településeken leggyakrabban a Moldovai Köztársaságból érkezettekkel találkozhattunk.
Bezárja romániai üzemét a legnagyobb ukrán acélgyártó, a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Egy friss nemzetközi kutatás nagy fordulatot jósol a turizmusban, a változások nagy nyertese Románia és Magyarország lehet. De mégis hogyan?
A gyenge közlekedési feltételek, a kedvezőtlen csatlakozások, és a nehézkes földrajzi adottságok az európai sereghajtók közé helyezik Romániát az egy lakosra jutó vasúti utaskilométerek számát tekintve.
Miért válik szinte lehetetlen küldetéssé a karrier már a második gyermek után Romániában? Részmunkaidős adócsapda, bölcsődehiány és igazságtalan nyugdíjszámítás – egy elemzés rávilágít, miért fizetnek a nők súlyos árat az anyaságért.
A Neptun Deep-projekt keretében kitermelt gáz egy része a román belföldi piacra kerül, a fennmaradó mennyiség pedig más európai piacokra – jelentette ki Emma Delaney, akit nemrég neveztek ki az OMV-csoport vezérigazgatójává.
Romániában drágult a legnagyobb mértékben a háztartási fogyasztóknak szolgáltatott villanyáram európai uniós összevetésben: a villamosenergia-árak 2026 első félévében 51,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A munkaügyi minisztérium rendelkezik a szükséges fedezettel a nyugdíjak kifizetésére – jelentette be Florin Manole régi-új miniszter a költségvetés-kiigazítás kapcsán.
Tavaly óta csaknem 5 százalékkal, 114 900 euróra nőtt egy romániai lakás átlagára, miközben egy családi ház megvásárlásához átlagosan 170 000 euróra van szükség – legalábbis ezt mutatja az egyik legnagyobb romániai ingatlanközvetítő szeptemberi indexe.
A Carlyle Group, egy washingtoni székhelyű amerikai befektetési alap és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) eladta a legnagyobb romániai nyíltvízi gáztermelőt, a Black Sea Oil & Gas (BSOG) SA-t – írja a profit.ro.
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
szóljon hozzá!