
2013. február 04., 14:192013. február 04., 14:19
A kormány maximum 10 ezer eurót, vagyis a vállalkozás elindításához szükséges összegnek legfeljebb 30 százalékát biztosítja azoknak a kezdőknek, akik a gyártási vagy szolgáltatói szektorban nyitnak céget. A kabinet a korábbi években még az összeg felét állta. A kormány ugyanakkor a cégek által fizetendő adók és illetékek mértékét is csökkenti a kezdő vállalkozók számára.
A szaktárca közölte: idén körülbelül 1100 cég alapítását tudják finanszírozni a fiatalokat támogató programon keresztül. A programra tavaly 31 millió lejt utaltak ki, idén az összeg 25 millió lejre csökkent.
A támogatásra 35 évnél fiatalabb beruházók jelentkezhetnek, akik első alkalommal próbálkoznak a vállalkozói szférában, és nem voltak soha részvényesek semmilyen más cégben. A jelentkezőknek bizonyítaniuk kell, hogy elő tudják teremteni a vállalkozáshoz szükséges összeg 70 százalékát. A pályakezdőknek a Kis- és Közepes Vállalkozások Pályázatait Menedzselő Országos Hatósághoz (OTIMMC) kell fordulniuk.
A finanszírozási programot 2011-ben indították, azóta a kormány több mint 6800 vállalkozás megnyitását segítette. A támogatott fiatal kezdők elsősorban Bukarestben, valamint Kolozs és Temes megyében indítottak cégeket, legtöbben autószervizt, építkezési vállalatot, éttermet és pékséget nyitottak.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.