
Kissé csökkent, a 2012-es 68,4 százalékról 2013-ra 68,3 százalékra változott a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája az Európai Unióban (EU) – közölte az EU statisztikai hivatala.
2014. május 19., 15:252014. május 19., 15:25
Az Eurostat szerint 2002-től 2008-ig stabil növekedés volt, a foglalkoztatottság 2008-ban elérte a 70,3 százalékot. A gazdasági válság kitörésével 2009-ben egy nagy csökkenés következett, és azóta folyamatosan romlik a foglalkoztatottság.
A mutató most megközelítőleg nyolc és fél évvel ezelőtti szinten van, és egyre kevésbé valószínű, hogy sikerül teljesíteni az Európa 2020 stratégia vállalását, hogy hat éven belül 75 százalékra emelkedjen a mutató.
2013-ban a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottsági rátája 77,1 százalék volt Németországban, 74,9 százalék Nagy-Britanniában, 69,5 százalék Franciaországban, 65,6 százalék Portugáliában és Lengyelországban, 63,9 százalék Romániában, 63,2 százalék Magyarországon és 53,2 százalék Görögországban.
Románia a nettó kedvezményezett tagállamok közé tartozik az Európai Unióban: miközben mintegy 30 milliárd euróval járult hozzá a közös költségvetéshez, az EU-s alapokból több mint 100 milliárd euró támogatást hívott le.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
szóljon hozzá!