
A rangsor végén kullog Románia, ha az országutakon futó ökoautók számát vesszük górcső alá: alig 52 környezetkímélő gépkocsit írattak be mostanáig a forgalomba, amelyek közül 35-öt tavaly vásároltak meg – derül ki a gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) statisztikáiból.
2015. február 23., 15:252015. február 23., 15:25
Európai viszonylatban a norvégok állnak a legjobban a maguk 19772 elektromos vagy hibrid autójával, majd Franciaország (16222), Hollandia (15261), Nagy-Britannia (14518) és Németország (13327) következik. A szakhatóság tájékoztatása szerint a tavaly Romániában értékesített ökoautók közül 26 hibrid volt, a többi elektromos.
A hasonló gépkocsik forgalmának bővüléséhez vezethet viszont, hogy a környezetvédelmi minisztérium által lebonyolított, az autópark felújítását célzó „roncsprogram” keretében úgynevezett ökobónuszt is kínál – a hivatalos bejelentések szerint március második felétől elérhető kedvezmény értéke akár a 9500 lejt is elérheti, amennyiben valaki kivonja a forgalomból régi gépkocsiját, majd ökoautót vásárol.
Amint arról korábban beszámoltunk, a szaktárca a 2014-es 500 lejről 1500 lejre emelte az ökobónusz értékét, ami azonban nem átadható, a környezetkímélő autók megvásárlásához csak azok kapják meg a támogatást, akik saját régi autójukat vonják ki a forgalomból. Tavaly 800 hasonló bónusz állt az érdeklődők rendelkezésére, idén számuk eléri az 1600-at.
Egy vásárló ugyanakkor két ökobónuszban is részesülhet, így akár 9500 lejjel is olcsóbban lehet új gépkocsit vásárolni. A szaktárca azonban felhívta a figyelmet, hogy ezeket a bónuszokat csak augusztus 31-éig lehet beváltani, így sietniük kell mindazoknak, akik környezetkímélő autót szeretnének a program keretében vásárolni.
Amúgy idén összességében 200 millió lejt szánnak a roncsautóprogramra, ami 33 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A vocherek értéke 6500 lej lesz, s azokat továbbra is át lehet ruházni másra.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!